DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az FIA nem akart hátrányban részesíteni egyes csapatokat

Charlie Whiting megindokolta, miért enyhítettek az utolsó pillanatban az F1-es rádiózást szigorító szabályon, és elmondta, továbbra is azon dolgoznak, hogy hamarosan a technikai jellegű mérnöki információknak is gátat szabjanak.

A csapatok nyomása célt ért a Szingapúri Nagydíj csütörtökén, és sikerült meggyőzniük Whitingot arról, hogy a túl rövid felkészülési idő miatt többeknek is gondot okozott volna alkalmazkodni az új rendszerhez, amely a kelleténél több feladatot hagy a pilótafülkében ülő versenyzőkre.

 

"Világossá vált, hogy egyes csapatok komoly hátrányba kerülnének másokkal szemben" - indokolta a módosítást Whiting az első szingapúri szabadedzés után adott nyilatkozatában. "Nem feltétlenül a gyors reakcióképességük hiánya miatt, hanem azért is, mert egy évvel ezelőtt másféle eszközök mellett tették le a voksukat. Kétféle kijelző közül választhattak a csapatok, és az egyik lényegesen több adatot képes mutatni, mint a másik. A tisztességesség érdekében úgy éreztük, hogy jobb lenne ezt a szabályt két részletben bevezetni, és most erre törekszünk."

 

Jelenleg csak a pilóták teljesítményére vonatkozó üzenetekre vonatkozik a tilalom, de a szakember megerősítette, továbbra sem tettek le arról, hogy a technikai jellegű tanácsokat is tiltólistára helyezzék. Ehhez azonban nagyobb előkészület kell a csapatok és az FIA részéről is, de a tervek szerint 2015-től ez is életbe léphetne.

 



"Most lesz egy kis időnk gondolkodni ezen, hiszen szerintem a csapatoknak ma átadott lista nagyon is egyértelműen fogalmaz. Viszont ha összetettebb, hosszabb, több technikai részletet tartalmazó listával állunk elő, az több lehetőséget adna a trükközésre" - vetette fel.

 

"A minap felhívták a figyelmem arra, hogy ha például az "olajadagolás" egy engedélyezett üzenet, az akár kódolt is lehet, és más-más jelentése lehet például az 1-es és a 10-es kanyarban is. Elég nehéz lesz az ilyeneket kiszűrni, de biztos vagyok benne, hogy kellő időráfordítással sikerülni fog."

 

Whiting elmondta, jelenleg is nyolc személy hallgatja folyamatosan a rádióüzeneteket az esetleges szabálysértések után kutatva, de az első edzésen semmi kifogásolnivalót nem találtak a pilóták és a csapatok kommunikációjában.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: