DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Én is megnyerhettem volna ezeket a versenyeket

Sebastian Vettel számára nem túl hízelgő, hogy csapattársa már 3:0 arányban vezet vele szemben a futamgyőzelmek tekintetében, de elmondása szerint csak a balszerencsén múlt, hogy egyszer sem ő ünnepelt a dobogó tetején. Mark Webbernek azonban erről más a véleménye.

A német korábbi csapattársa a Servus TP-nek nyilatkozva elmondta, szerinte Vettel koránt sem áll a helyzet magaslatán.

 

"Vettelnek gondjai vannak az új szabályokkal. Javult ugyan valamennyit az elmúlt időben, de az első verseny óta láthatjuk, hogy számos hibát vét" - vélekedett Webber, aki az előző évek során megtapasztalhatta azt, amit most Vettel érez, hiszen a korábbi szabályrendszer szerint épült autók sokkal inkább a németnek kedveztek vele szemben.

 



A négyszeres bajnok azonban nem akar túl sokat belelátni abba, hogy Ricciardo már Kanadában, Magyarországon és Belgiumban is nyert, mialatt ő csupán két harmadik helyet tudott felmutatni.

 

"Daniel nagyon erősen szerepel, ez nem is kérdés. De azokat a versenyeket, amelyeket megnyert, én is megnyerhettem volna, ha a dolgok kicsit másképp alakulnak. Olyan nem létezik, hogy az ember a tél folyamán elfelejt vezetni, és hirtelen mindent rosszul csinál" - mutatott rá a 27 éves pilóta, aki viszont a Hungaroringen és Spában is egy-egy vezetői hiba miatt maradt le csapattársától.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: