DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Massa szerint Rosberg büntetést érdemelhetett volna

A mezőny egyik legtapasztaltabb versenyzője, Felipe Massa is elmondta véleményét Lewis Hamilton és Nico Rosberg vasárnapi ütközésével kapcsolatban. A Williams versenyzője szerint Rosberg megmozdulását talán büntetni lehetett volna.

"Lehet, hogy Nico problémát okozott a másiknak, és lehet, hogy büntetést érdemelt volna. A külső íven volt, így amikor hozzáért az autóhoz, olyan pozícióban állt, ahonnan lehetetlen előzni" - vélekedett a brazil versenyző a második körben, a Les Combes kanyarban történt esetről, amely a Mercedes győzelmébe került. "Hozzáért a másik autóhoz, az pedig defektet kapott, ez pedig véleményem szerint nem volt korrekt."

 

"Őszintén megvallva mi, a versenyzők nem látjuk az első szárnyat a pilótafülkéből" - magyarázott egy fontos részletet Massa. Rosbergnek épp a szárnyvége ért hozzá Hamilton hátsó kerekéhez, de a kis ütközés már elég lett a bajhoz. "De oldalt volt, egy olyan pozícióban, ahol jobban tette volna, ha már korábban visszavesz. Ő oldalt volt, a másik autó pedig már a kanyart csinálta, ezért azt gondolom, ez inkább Nicóhoz köthető, mivel Lewis nem láthatott valami jól."

 



"Mindkét versenyző a világbajnoki címért küzd, ezért hagyni kell őket harcolni. Nem a csapat dolga, hogy közbeavatkozzon" - hívta fel a figyelmet a brazil, aki a múltban maga is gyakran szenvedett csapatutasításoktól. Toto Wolff lehetőségként beszélt arról, hogy a Mercedes innentől fogva élhet az utasítások rendszerével, mivel nem akarják egyik bajnoki címet sem elveszíteni.

 

Massa versenyét közvetetten Rosbergék ütközése tette tönkre: a Hamilton defektje után szétszóródott gumitörmelék szorult be padlólemezébe, ami jelentősen lelassította a Williamst. Csupán a 13. helyen zárta a futamot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: