DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mercedes: Mindkét pilóta győzelemre tör

A 2014-es világbajnokság negyedik versenyét Sanghajban rendezik, a Shanghai International Circuit ad otthont a Kínai Nagydíjnak.

Lewis Hamilton:
"Jó egy kis szünet a hosszú távollét után, de már várom, hogy újra autóba ülhessek. A bahreini futam fantasztikus volt: nemcsak csapatunknak, de a sportnak is és biztos vagyok benne, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy nagyszerű show-t láttunk az idei évben. Nagyon jó helyen vagyok jelenleg és a garázsban végigsétálva látni lehet a csapaton belül uralkodó pozitív energiát. Mindenki arra koncentrál, hogy a maximumot hozza ki a szezon eleji versenyekből és folyamatosan próbál építeni az erős kezdésre. Kínában voltak már jó és rossz versenyeim. Egy részről ezen a pályán csak kétszer nem sikerült dobogóra állni. Másrészről viszont első Formula-1-es szezonomban itt úszott el az első pozícióm, miután a boxba menet a kavicságyba kerültem. Valójában egyre erősebb vagyok mindig, amikor ezen a pályán versenyzem, amely egészen jól fekszik vezetési stílusomnak. A cél, mint mindig a győzelem és ha sikerül ezen a hétvégén sorozatban a harmadikat megszerezni az hihetetlen lenne."

Nico Rosberg:
"Habár a legutóbbi verseny kissé csalódás volt számomra az eredményt illetően, nagyszerű volt látni a pozitív megnyilvánulásokat a futamot követően. Már megmutattuk, keményen dolgozunk azon, hogy a mezőny elején maradjunk. A szezon múlásával ez egyre nehezebb lesz, de bízom a csapatban. Minden nap és minden területen látni lehet a győzelem iránti elszántságot. Ez a pilótának nagy lökést jelent: tudni a körülötted dolgozókról, hogy ugyanannyira akarják a sikert, mint te. Jó emlékeim vannak Kínáról, miután 2012-ben ezen a pályán szereztem első pole pozícióm és futamgyőzelmem a Formula-1-ben. A vonalvezetés fekszik vezetési stílusomnak, ezen a pályán élvezettel versenyzem és szeretnék újra a dobogó legfelső fokára állni. A kínai rajongók nagyszerűek: elkötelezettek. Nagyszerű látni, mennyire szeretik sportunkat és mennyire örömmel fogadnak minket a versenyhétvégén. Ez egy teljesen más kultúra, érdekes egyre jobban megismerni, remélhetőleg a pályán izgalommal fogjuk őket eltölteni."




Toto Wolff, Mercedes-Benz Motorsport, elnök:
"Jó lendületben várhatjuk a következő, kínai versenyt, a motiváció nagyon magas. A csapat most azon a szinten áll, ahol a siker nem bónusz, hanem elvárás. Három verseny után mindkét bajnokságban erős pozíciót foglalunk el, de nincsenek illúzióink ezzel kapcsolatban. Jó pillanatokra van szükség és ezeket ösztönzésnek kell felhasználni céljaink elérése során. A bahreini versenyt egész egyszerűen briliáns volt nézni: az egyik legjobb futam volt az utóbbi időben. Ezért versenyzünk és erős reklámot jelentett a sportnak: különösen az új szabályok miatt. Úgy érzem, hogy bebizonyosodott, jó irányba haladunk. Ugyan jól kezdtük a szezont, de idővel a mezőny kiegyensúlyozódik és ez a sportban dolgozók számára dicséretet jelent. Ha sikerül jelenlegi előnyünkből valamennyit megtartani, akkor már csak tőlünk függ, emelni tudjuk-e a tétet."

Paddy Lowe, műszaki főigazgató:
"Két kettős győzelem után jó a hangulat a csapaton belül. Elégedettek voltunk, hogy sikerült egy jó show-t nyújtani Bahreinben és bízunk benne, az autó teljesítménye tovább erősödik. Két versenyképes pilótánk van Lewis és Nico személyében, ez kell a versenyzőknek és a rajongóknak is tetszik ez. A kínai szurkolók mindig elkötelezettek, remélhetőleg sikerül izgalmat okozni számukra ezen a hétvégén. A Shanghai International Circuit a csapat számára vegyes szerencsét hozott eddig. 2012-ben az Ezüstnyíl első győzelmét szerezte, miután két évvel korábban visszatért a Formula-1-be, míg 2013-ban dobogós helyezést sikerült elérni. Azonban mindkétszer egyik autónk kiesett és az utóbbi esetben az erős időmérő edzésen mutatott teljesítményt követően jó eredményt is elérhetett volna. Vezetéstechnikailag és műszaki oldalról is kihívást jelentő pálya. A vonalvezetés teljesen eltér a korábbi három helyszíntől, az első abroncsokra itt sokkal nagyobb terhelés hárul. Az erős motorteljesítmény fontos a hosszú egyenesben, de ugyanakkor a szűk kanyarokban jó kigyorsításra is szükség van. A kihívások ellenére optimisták vagyunk csomagunk erejét illetően és ismét egy jó hétvégére számítunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: