DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Renault: Közelebb kerültünk a határokhoz

Az elmúlt futamokon, és különösen a bahreini teszten szerzett adatok segítettek a Renault-nak abban, hogy tökéletesítse hajtáslánca működését, amely immár képes a benne rejlő maximális potenciál közelében teljesíteni.

A francia cég pályamérnöke, Remi Taffin szerint partnercsapataik annak ellenére is közelebb lehetnek az élmezőnyhöz a Kínai Nagydíjon, hogy a sanghaji pálya 1,3 kilométeres hátsó egyenesében még kétségtelenül hátrányban lesznek.

 

"Noha tudjuk, hogy a többiek még mindig előttünk vannak, az elmúlt két versenyen a megbízhatóság és a vezethetőség terén is előrelépést értünk el a versenybeállítás terén" - magyarázta Taffin.

 

"A bahreini teszten kipróbáltunk néhány új szoftverbeállítást, amelyeknek köszönhetően közelebb kerültünk a hajtáslánc határaihoz, mint korábban. Az előző futamokon még jelentős hátrányunk volt a teljesítményben. Ám most a versenyzőknek is meg kell majd érezniük a vezethetőségben történt változást."



"Ugyanígy a körönkénti energiakezelésen is dolgoztunk, különösen a lassú kanyarok esetében. Tudjuk, hogy az egyenesekben még hiányosságaink vannak, de ezek az új lépések segítenek abban, hogy jobban kigyorsíthassunk a kanyarokból, ezáltal pedig meghosszabbodik a gumik élettartalma és rugalmasabb stratégiák válnak lehetővé."

 

Taffin hozzátette, figyelmüket a motorok versenybeállításaira helyezték, semmint az időmérőre, hiszen a vasárnapi teljesítményt jóval fontosabbnak tartják.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: