DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A becsületesség okozta Domenicali vesztét?

Stefano Domenicali mindig vállalta a felelősséget a Ferrari gyenge szerepléséért, de talán éppen az őszintesége miatt került az áldozat szerepébe? A szakújságíró, Maurice Hamilton szerint az olasznak egyébként is kicsi volt az esélye, hogy a sikergyáros Jean Todt után jó benyomást tegyen a közvéleményre.

Maurice Hamilton az ESPNF1 honlapján vezetett rovatában írta le véleményét Domenicali sorsáról és a Ferrarinál zajló politikai játszmákról.

 

"Stefano számára az jelentette a problémát, hogy talán túlságosan is becsületes, aki semmit nem rejtegetett akkor sem, amikor a Ferrari nem teljesített azon a szinten, mint elődje, Jean Todt idejében" - írta. "Domenicali helyzete arra emlékeztet, amikor a Manchester United futballcsapat irányítását David Moyes átvette Sir Alex Fergusontól. A csapat annyira kötődött Fergusonhoz, hogy Moyes sehogyan sem jöhetett ki győztesen a szituációból. Ha a sikerek folytatódnak, azzal csak teljesül az elvárás, de ha nem mennek olyan jól a dolgok, a menedzsmentben fogják keresni a hibát."

 



"Luca di Montezemolónak pedig ideje lenne végre belenéznie a tükörbe. Ja jól tudom, éppen a Ferrari elnöke volt az, aki megvétózta a 2014-es szabályokat, és elérte, hogy négyhengeres helyett V6-os motorok legyenek használatban. És arról is nagyon tiszták az emlékeim, hogy mostanság ismét Montezemolo szidja ezeket az új szabályokat, amiért a csapata nem tudott megfelelni a kihívásnak."

 

"Annyi történt, hogy a Ferrari nem tudott összerakni egy tisztességes csomagot az a két és fél év alatt, amióta nyilvánosságra kerültek az új szabályok. De az F1 természetéhez hozzátartozik, hogy a csapatok olykor téves útra lépnek. A Ferrarival többször is megtörtént ez már korábban, például 1962-ben, 1969-ben, 1973-ban, 1980-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1995-ben és 2009-ben is" - idézte vissza emlékeit az elismert szakíró.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: