Mindkét Red Bull pilótának motorproblémája volt a múlt hétvégén Hockenheimben, jelentette a német Auto Motor und Sport.
Sebastian Vettelnek a pénteki két szabadedzés között derült ki a probléma, amikor Renault V8-asát kicserélték, azt követően, hogy olajmintát vettek belőle.
Mark Webbernek pedig a verseny második felében kellett visszavennie, mert a póttartályból nem érkezett az olaj utánpótlás.
"Örültem, hogy célba értem" - mondta el az ausztrál pilóta, aki a hatodik helyen ért célba.
Úgy gondolja, a Red Bull sorozatos megbízhatósági problémája a csapat különös téli stratégiájának köszönhető.
"Az volt a stratégiánk, hogy a végleges csomagunkat csak az utolsó tesztnapon mutatjuk be. Így kevés kilométert teljesítettünk ahhoz, hogy ezek a hibák kiderüljenek."
Egy másik probléma, hogy a pole pozícióból nem sikerül jól rajtolnia a csapatnak.
Vettel Fernando Alonso ellen harcolt a rajtnál, azonban a másik Ferrarival Felipe Massa mindkettőjüket megelőzte.
"Nem voltak jó rajtjaik" - ismerte be a csapatfőnök, Christian Horner, hivatkozva Webber németországi rajtjára is. "Ez többször megtörtént velünk ebben a szezonban."