DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Gyorsasági (Gy)

Swift Cup Europe: Bernula bajnoki ezüstérmes, Fekete elégedett

Ezüstérmesként zárta a Swift Cup Europe 2014-es idényét Bernula „Denevér” István: az autóversenyzés világában első szezonját töltő pilóta a triplafutamos utolsó fordulóban, a Hungaroringen az első futamgyőzelmével szerette volna feltenni a pontot az i-re, erre jó esélye is kínálkozott, de a körülmények végül meghiúsították a terv megvalósítását. A csapattárs Fekete Balázs, a mezőny legifjabb tagja jó szerepléssel búcsúztatta az idényt.

CARBALAZS01



Sokak szerint a sors már több forduló óta tartozott az első futamgyőzelemmel Bernula Istvánnak, így a Denevérnek becézett pilóta minden korábbinál elszántabban hangolt az október 10-12-én tartott, a szokásoktól eltérően háromfutamos hungaroringi évadzáróra. Az időmérőig – ahogyan mondani szokás – minden a tervek szerint haladt: a pilóta megszerezte a rajtelsőséget és a vele járó pluszpontot, ám a három futama közül külső körülmények miatt egyet sem sikerült „tisztán” teljesítenie. Az első versenyen vezető pozícióban haladt, amikor a 12-es kanyarnál igyekezett visszaverni az egyik ellenfél támadását, de közben megforgatta egy túlságosan is vakmerő manőverre vállalkozó másik versenytárs. A Denevért a történtek után a 3. pozícióban intették le, s hasonló helyen végzett a második futamon is, amikor ugyanazzal a riválissal a Mansell-kanyarnál volt egy afférja. Az utolsó versenyen a pilótának előbb ki kellett manővereznie a rajtot követő incidenssorozatot, hogy aztán a 10. hely megszerzésével 8 értékes pontot mentsen.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy elégedett vagyok, mert két ízben is nagyon ígéretes lehetőség csúszott ki a kezeim közül, ráadásul rajtam kívül álló okok miatt” – értékelt Bernula István, aki a Swift Cup Europe ezüstérme mellett holtversenyben a 3. helyen zárta a magyar bajnokság 1.6-os géposztályának összetett pontversenyét. „A szombati futamon egy biztosnak tűnő első helyet sikerült egy értelmetlen incidenssel elvenni tőlem és ez nagyon érzékenyen érintett. A második futamon szintén sikerült kitennem a pályára azt, amit ki lehetett hozni a csomagból, de a Mansell-kanyarnál ugyanaz a versenyzőtárs ismét olyan szituációt idézett elő, amelyre az égvilágon semmi szükség nem volt és újra én fizettem meg az árát. A történtek fényében a harmadik menetnek már egyfajta levezetésként vágtam neki. Rettenetesen sajnálom, hogy nem sikerült futamot nyernem az első szezonomban, mert számos alkalommal karnyújtásnyira voltam a dobogó legfelső fokától, de hol az ilyen incidensek, hol pedig a több ízben jelentkező műszaki gondok akadályozták, hogy ilyen tekintetben révbe érjek. Az csak részben jelent vigaszt, hogy ezüstérmesként zártam a bajnokságot.”

Fekete Balázs, a Swift-mezőny legfiatalabb pilótája egyfajta vizsgaként tekintett az évad utolsó megmérettetésére, a mindössze 13 esztendős versenyző tanúbizonyságot akart tenni a szezon során elsajátított ismeretekről. Túlzás nélkül lehet kijelenteni, hogy ez sikerült is: a kvalifikáción elért 8. helyezés után az ifjú tehetség a három futamon is kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A hétvége első éles csörtéjét a 11. helyen zárta, míg a másnap tartott két futamon egy 9. és egy 8. helyezést sikerült behúznia: Balázs a begyűjtött pontok révén bebiztosította a Junior-kupa ezüstérmes pozícióját, a magyar bajnokság 1.6-os géposztályában pedig a 7. helyen végzett.

„Úgy érzem, hogy a szezonzáróra szövögetett terveimet sikerült megvalósítani, elégedett vagyok az eredményekkel” – sommázott Fekete Balázs. „Ezen a hétvégén is élvezetes csatákban volt részem és örülök annak, hogy nálam jóval tapasztaltabb versenyzőket is magam mögé tudtam utasítani. Nagyon jó, hogy az utolsó fordulónak a Hungaroring adott otthont, mert itt indult a bajnokság, így alkalmam nyílt felmérni azt, hogy mennyit változtam az idény során. Azt kell mondanom, hogy sokat, ugyanis az évad során rengeteg tapasztalatra tettem szert. Úgy gondolom, hogy van okom az elégedettségre és már látom, hogy mennyire hosszú lesz a holtszezon. Unatkozni persze nem fogok, hiszen az első az iskola és a tanulás, de már most nagyon várom, hogy versenyautóba ülhessek!”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: