DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
WSR

Rowland nyert, Merhi elbukta a 2. helyet

Oliver Rowland kényelmes győzelmet aratott a WSR 3.5 idei utolsó futamán Jerezben. Pierre Gasly feljött a bajnoki második helyre, átugorva a kieső Roberto Merhit. Sainz feledhető versenyt teljesített.

Merhi ugyan az első helyen zárta az időmérőt, ám végül két rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartott egy másik autót a kvalifikáció során. Így Rowland rajtolt az élről, aki simán meg is őrizte pozícióját Gasly előtt a startnál.

row



Merhi igyekezett a nyomukban maradni a harmadik helyen, ám a bokszkiállása során autója lefulladt a garázs előtt, és bár a csapat idővel újraindította azt, a pályára ismét kihajtó spanyol tempója a bokszutcai sebességkorlátozó szintjén ragadt, így csak annyit tehetett, hogy lassú tempóval visszagurult a bokszba, hogy feladja a versenyt. Utolsó döfésként még ki is gyulladt az autója a garázsban, de csapata gyorsan eloltotta a tüzet.

A pályán eközben egy biztonsági autós periódus összerántotta a mezőnyt, de Rowland ettől sem jött zavarba és újra elkezdte kiautózni előnyét, hogy végül kényelmesen nyerje meg a szezonzárót.

Gasly a lassú bokszkiállása után Nicholas Latifi és Will Buller mögött tért vissza a pályára, akiket már nem is tudott megelőzni a dobogóért, de Merhi kiesése után az így szerzett pontok is elégnek bizonyultak számára ahhoz, hogy felugorjon a bajnoki tabella második helyére.

A 14. helyről rajtoló bajnok, Carlos Sainz Jr. eközben  végig a középmezőnyben küzdött, és miután hiábavalóan támadta Norman Natót a 10. helyért, pontok nélkül zárta a szezon utolsó versenyét.

 

A verseny végeredménye:

# Versenyző Csapat Hátrány
1 Oliver Rowland Fortec Motorsports 42:09.126
2 Nicholas Latifi Tech 1 Racing 7.703
3 William Buller Arden Motorsport 15.879
4 Pierre Gasly Arden Motorsport 16.608
5 Sergey Sirotkin Fortec Motorsports 18.752
6 Pietro Fantin International Draco Racing 21.269
7 Oscar Tunjo Pons Racing 21.730
8 Matthieu Vaxiviere Lotus 22.349
9 Marlon Stockinger Lotus 22.751
10 Norman Nato DAMS 24.573
11 Carlos Sainz Jr. DAMS 25.243
12 Beitske Visser AVF 28.250
13 Will Stevens Strakka Racing 29.809
14 Zoel Amberg AVF 30.363
15 Meindert van Buuren Pons Racing 31.146
- Jazeman Jaafar ISR  
- Matias Laine Strakka Racing  
- Marco Sorensen Tech 1 Racing  
- Roberto Merhi Zeta Corse  
- Roman Mavlanov Zeta Corse  
- Luca Ghiotto International Draco Racing  

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: