DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem teljesen valós Verstappen emberölős nyilatkozata

Legalábbis nem úgy, ahogyan azt a média visszaadta nyilatkozata után - most maga a holland pilóta tisztázta a helyzetet, mondván, szavait kiragadták eredeti kontextusukból.

Néhány nappal ezelőtt a szókimondásáról híres Jacques Villeneuve azzal vádolta meg a mezőny legfiatalabb pilótáját, hogy ha továbbra is úgy versenyzik, ahogyan azt Spában mutatta, akkor előbb-utóbb meg fog ölni valakit. Persze a barcelonai győztes sem volt rest, hiszen holland források állítása szerint azzal válaszolt neki, hogy éppen nem a kanadainak kellene ilyen nyilatkozatokra ragadtatnia magát, lévén ő már ölt embert. Mindezt a a 2001-es Ausztrál Nagydíjra utalva mondta, ahol a BAR-Honda akkori versenyzője Ralf Schumacherrel ütközött, egy elszabaduló kerék pedig halálosan megsebesített egy pálya szélén szolgálatot teljesítő pályabírót, Graham Beveridge-t.



Azonban Verstappen most a Motorsport.com-nak erősítette meg, hogy bár valóban „megölni” szót (doodgereden) használta anyanyelvű nyilatkozatában, mondandójával nem az 1997-es világbajnokot vádolta, hanem összességében utalt a halálos balesetekre. „Nem mindent írtak le a weboldalon abból, amit mondtam” - mondta a Red Bull-pilóta. „Hogy tisztázzuk a helyzetet, azt mondtam, hogy tiszteletlen az elhunytak családja felé, hogy ilyen dolgokról beszél. Felhoztam a 2001-ben történteket is, de nem írták le a tiszteletlenségről szóló megjegyzésemet. Nem azt mondtam, hogy ’miatta halt meg’, hanem hogy ’halálos baleset volt’.”

Verstappen azt is elmondta, hogyan zajlott megbeszélése Charlie Whitinggal, az FIA versenyigazgatójával péntek reggel. „Talán ismét bevezetik a fekete-fehér zászlót” - mondta a holland. „Azért akartunk beszélni egymással, hogy tisztázzunk mindent, ahelyett, hogy ezt a versenyzői eligazításon tennénk. Egyszerűbb felmenni Charlie-hoz - Sebbel és Kimivel együtt.” Amikor arról kérdezték a hollandot, hogy Whiting változtatásra kért-e őt, így válaszolt: „Nem látták úgy, hogy szabálytalan lett volna, inkább a határon volt. Aztán ha még egyszer ilyen történik, talán bemutatják a fekete-fehér zászlót” - tette hozzá a holland.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: