DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

IndyCar, WEC, Renault? - Fogynak Massa opciói

Az ősz közeledtével egyre kevesebb kapu áll már csak nyitva Felipe Massa előtt ahhoz, hogy 2017-ben is valamelyik versenysorozat élvonalában folytassa pályafutását. Elkerülhetetlen lesz a visszavonulás?

A Ferraritól való távozása után 2014-ben megcsorbult hírnévvel a Williamshez érkezve Massa képes volt ismét lendületbe jönni, és új környezetében több dobogós hellyel bizonyította, hogy még nem járt el felette az idő a Formula-1-ben. Az idei szezon azonban sorsfordító lehet számára, hiszen a Williams már nem képes a korábbi két évben mutatott formájára, és Massa is kevésbé találja meg az összhangot az autóval ezekben a nehéz időkben. A brazil ugyan még erősen kezdte a szezont, de a májusi Spanyol Nagydíj óta összesen három 10. helyezés jelenti minden pontszerzését.

Dppi_00116013_289



A 35 éves pilóta szerződése idén lejár a Williamsszel, a hírek szerint pedig elenyésző esélye van a hosszabbításra, így a brazil és menedzsere, Nicolas Todt az egyetlen másik reális F1-es lehetőséget környékezték meg: a Renault-t. Ám a spái paddockból érkező legújabb információk alapján úgy tűnik, hogy Frederic Vasseurék sem számolnak Massával, aki pedig eközben más sorozatokban is körbenézett.

„Azt fogom csinálni jövőre, ami a legjobb a számomra. Nem csak egyszerűen vezetni akarok, hanem versenyeket nyerni, vagy legalább a dobogóért harcolni” - nyilatkozta a brazil.

A júliusi nürburgringi forduló idején Massa képviselői a WEC paddockjában jártak, ahol utánaérdeklődtek az LMP1-es csapatoknál egy esetleges szabad 2017-es ülésnek, ám sajtóértesülések szerint az Audi, a Toyota és a Porsche sem jött lázba az ajánlattól. Egyesek az IndyCart is ideális célpontnak vélik Massa számára, ahol több dél-amerikai versenyző is otthonra lel, és például Rubens Barrichello is eltöltött ott egy szezont az F1 után. A tizenegyszeres futamgyőztes azonban ódzkodik attól, hogy ezt az utat válassza.

„Egyáltalán nem vágyok arra, hogy oválokon versenyezzek, szerintem ugyanis az túl nagy kockázatokkal jár, és a versenyzőnek is kevesebb ráhatása van a történésekre, mint egy épített pályán” - fejtette ki aggodalmait Massa, akivel kapcsolatban a dolgok jelen állása alapján elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó éve nemzetközi versenykategóriában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: