DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Átalakított kanyarok várják a mezőnyt Sepangban

Október másodikán felbőgnek a motorok Malajzia F1-es pályáján, melyen több változást is végrehajtanak a szervezők - mindezt azért hogy izgalmasabb futamokat láthassanak a Sepangba kilátogatók.

2000 óta először került át őszre az akkor szezonzáróként funkcionáló Malajziai Nagydíj ebben az évben, melyet a másik délkelet-ázsiai F1-es futammal, a Szingapúri Nagydíjjal helyezték párba a versenynaptárba, két hét eltéréssel. A helyszínen általában izgalmas futamokat szokott futni az F1-es mezőny, néha pedig az időjárás is beleszól a küzdelmek alakulásába - most viszont a szervezők térfelén volt a labda, hogy megpróbáljanak még több nézőt kicsalogatni a sportág első, modernnek mondható aszfaltcsíkjára.



Razlan Razali, a sepangi pálya első embere szerint több kanyart is megváltoztatnak az október 2-i versenyre, mely a Straits Times című lap szerint azért történnek, hogy több lehetőség legyen az előzésre. Sepang egyébként sem szűkölködött ilyen kanyarokban: az egyes, a négyes, a kilences és a tizenötös hajlatokban is sokszor látni szebbnél szebb manővereket. „Lesz néhány ismeretlen a csapatok és a pilóták számára, hiszen megváltoztatjuk a pálya dinamikáját néhány kanyarban” - nyilatkozta Razali. „Olyan lesz mintha először érkeznének meg Sepangba.”

A maláj a hétvége egy olyan aspektusára is rávilágított, mely még sosem fordult elő a Maláj és a Szingapúri Nagydíjak történetében. „A Szingapúri Nagydíj után, hétfőn, a rakományokat közúton szállítják majd Sepangba, ezt pedig először teszik meg ebben a régióban.” A Malajziai Nagydíjak legsikeresebb pilótája Sebastian Vettel négy győzelemmel, Fernando Alonso és Michael Schumacher pedig háromszor aratott diadalt Sepangban. A jelenlegi mezőnyből még Kimi Raikkönennek van itt két sikere, Jenson Buttonnak és Fernando Alonso pedig egy-egy alkalommal szelte át elsőként a célvonalat az 1999-ben debütáló versenypályán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: