DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Kimi: „Vicc, ahogy néha a stewardok döntenek”

Kimi Raikkönen úgy érzi, az F1-es versenybírák nem jártak el helyesen azzal, hogy nem kezdték vizsgálni Max Verstappen cikázását a Magyar Nagydíj versenyén.

Raikkönen a verseny nagy részén Max Verstappennel, a Red Bull versenyzőjével harcolt, és csatározásuk során úgy tűnt, a holland pilóta cikázott a finn előtt, majd az eset során össze is ért a két autó, amelynek következtében a Ferrari első vezetőszárnya megsérült. A 2007-es év világbajnoka ezt jelezte is rádión csapatának, ám a versenybírák nem vizsgálták az esetet. 

Kimi



A futamot követő sajtótájékoztatón a finn pilóta nemtetszésének adott hangot, nemcsak Verstappent, hanem a versenybírákat is kritizálta. „Elmozdultam egy irányba, és utána ő is azt az irányt választotta. Kétszer változtatott, és úgy érzem, ez nem volt korrekt. Úgy gondolom, hogy néha vicces, a stewardok vagy a döntéshozók cselekednek.”

Raikkönen hozzátette, azzal sem értett egyet, ahogyan a szombati időmérőt követően a 107 százalékos szabályt alkalmazták. „Jó példa erre a tegnapi időmérő, amikor egy szabályt kétféleképp alkalmaztak. Valaki el tudja magyarázni ezt? Azt hiszem, ez nem fair, hiszem adott egy szabály, és azt mindig, mindenhol, ugyanúgy kellene alkalmazni mindenkire.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: