DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mit vár idén Raikkönentől a Ferrari?

Már többször hallottuk azt Sergio Marchionne, a Scuderia elnöke részéről, hogy Kimi Raikkönennek bizonyítani kell azt, hogy megérdemli a Ferrari ülését jövőre is - de mit is várnak tőle Maranellóban?

Érdekes helyzet alakult, vagy alakulhat ki a Ferrarinál, hiszen Kimi Raikkönen ülése továbbra sincs biztonságban a maranellóiaknál. Sergio Marchionne elnök szerint a finn pilótának bizonyítania kell, hogy megérdemli a lehetőséget, de kérdés, hogy pontosan mit is várnak el tőle...

Raikkönen 2014-ben került vissza az olaszokhoz, mint az istálló legutóbbi világbajnoka, aki ismét motiváltnak, agresszívnek és eredményesnek tűnt, evidens volt, hogy ha van rá lehetőség, le kell igazolniuk - a sebessége és a tapasztalata is mellette szólt. A projekt azonban nem igazán sikerült, 2014-ben csak szenvedett, nem feküdtek neki a hibrid autók, az abroncsok, tulajdonképpen semmi és kis túlzással megalázó vereséget szenvedett csapattársától, Fernando Alonsótól.

2015-ben a javuló Ferrarival ő is fokozatosan javult, de egyértelműen második számú pilóta volt Sebastian Vettel mögött és bár a szezon végén odaért a "kötelező" negyedik helyre, ezúttal sem volt igazán meggyőző - ennek ellenére megtartották az istállónál. Márpedig ha megtartották, akkor valószínűleg bíznak benne, ezt pedig idén Kimi meg is hálálja eddig...

KimiKanada



Ha az időmérőket nézzük, Ausztráliában négy tizeddel, Bahreinben két tizeddel, Oroszországban öt tizeddel, Monacóban szűk két tizeddel, Kanadában hat tizeddel, Bakuban pedig négy tizeddel kapott ki csapattársától, viszont legyőzte őt Kínában három tizeddel, Barcelonában pedig kettővel - tehát 6-2-re vezet eddig Vettel, ami a nyers egykörös tempót illeti. Azonban az utóbbi idő után az, hogy kétszer megverte a négyszeres világbajnokot, kétszer pedig nagyon közel volt hozzá, mindenképpen előrelépés Raikkönen számára, ráadásul a versenyeken sem teljesít rosszul.

Kétszer lett második és egyszer harmadik eddig, tehát ő háromszor, eközben Vettel ötször állt dobogón, nyerni egyikük sem tudott még és jelenleg tizenöt pont a különbség kettejük között - összehasonlításképpen tavaly 128 egységgel gyűjtött többet a német. Raikkönen tehát egyáltalán nem fut rossz évet, ugyan a monacói hibája és a bakui vonalátlépése nem mellette szól, de utóbbival végül nem veszített pozíciót. 

A kérdés továbbra is az, hogy mit vár Marchionne a Ferrari második számú pilótájától, hiszen itt nagyon régóta mindig egy vezér és egy másodhegedűs a szereposztás - talán éppen Raikkönen és Massa előadásában nem volt ez így 2008-2009-ben. Ha továbbra is ezt szeretné folytatni a Scuderia, akkor nincs jobb opció Kiminél - másodpilótának gyors, megbízható, tapasztalt, nem követelőzik és nagyon jó a viszonya Vettel-lel. Ha nyomás alá akarják helyezni a németet, akkor lenne értelme a váltásnak, bár ez sem biztos, hiszen nincs a piacon olyan pilóta, aki bizonyítottan gyorsabb tudna lenni a finn világbajnoknál - semmi sem garantálja, hogy mondjuk Perez közelebb tudna lenni Vettelhez.

Mivel a fiatal, sikeréhes tehetségeket magához láncolta a Red Bull, Rosberget pedig valószínűleg magához köti a Mercedes, nem biztos, hogy érdemes kirúgni Raikkönent és hozni mást - akkor viszont mit vár tőle a Ferrari? Persze lehet, hogy egyszerűen csak azt, hogy tartsa ezt a szintet...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: