DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen: Nem zavar Sainz hosszabbítása

A Toro Rosso már most bejelentette, hogy jövőre Carlos Sainz marad egyik F1-es versenyzője. Korábbi csapattársa, Max Verstappen véleményét is kikérte a sajtó – azt firtatták, érez-e bármiféle nyomást.

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner az istálló hazai hétvégéjét, az Osztrák Nagydíjat megelőző napokat használta fel arra, hogy közölje a nyilvánossággal, Carlos Sainz a Toro Rosso pilótája marad 2017-ben, miután a csapat élt a spanyol versenyző szerződésébe foglalt egyéves opcióval. Korábbi csapattársát, Max Verstappent hamar megkeresték, mit gondol a hosszabbításról – és hogy úgy érzi-e, ez hosszabb távon veszélyt jelent helyére a Red Bullnál.



„Neki ez jó, azt hiszem. Még egy évet tölthet a Formula-1-ben” – idézi a motorsport.com Verstappent, akinek nem volt felhőtlen a kapcsolata a spanyollal. Érdekes, hogy Sainz azóta kezdett erősebben teljesíteni, miután a holland feljebbléptetésével szétválasztották őket. „Természetesen nem tudom, milyen esélyei voltak más csapatoknál, de biztos, hogy jól járt.”

„Nem, nem érzek nyomást Carlos irányából. Azt hiszem, a Toro Rossónál már megmutattam, hogy hogyan kell legyőzni a futamokon és kvalifikációkon. Úgy általában nem szoktam nyomást érezni, ezért semmiféle gondom nincs a dologgal.”

Christian Horner a mai bejelentés során megjegyezte, mint korábban is, hogy az első csapat, azaz a Red Bull helyzete két és fél évre előre biztosítva van – szerződéseik alapján arra számít, hogy mind Verstappen, mind Daniel Ricciardo 2018 végéig maradnak az alakulatnál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: