DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Ferrari Ausztriában beveti a „Halo” 2-t

Nem, nem a több mint tíz éve megjelent FPS-ről van szó, hanem az F1-es fejvédelmi rendszer új változatáról, melyet a Nemzetközi Automobil Szövetség ezen a héten is teszt alá vetett.

Niki Lauda a jövőbe lát. (Vagy csak túl sokat tud a Ferrariról?) Az osztrák ugyanis a minap ekézte a Halo-t, a maranellóiak által tesztelt fejvédelmi rendszert, mondván, esztétikátlan, így ne csodálkozzunk, ha egyre többen fordulnak el a sportágról. A Halo 2-re keresztelt újítás ezen a héten ment át az FIA tesztjén, és minden bizonnyal ez lesz az a megoldás, melyet 2017-ben be fognak bevezetni az F1-es autókon.



A Ferrari megerősítette, hogy az eszközt egyik autóján beveti az ausztriai pénteki szabadedzések során, de egyelőre csak az szerepel a tervek között, hogy statikus teszteket hajtanak vele végre a bokszutcában. Persze az is megtörténhet, hogy pályára viszik majd a Halo-t, a Scuderia azonban ezt még nem erősítette meg. A próba után a csapatok az FIA-val közösen fogják megvitatni a megoldás jövőjét - az már rég nem kérdés, hogy használni fogják-e a következő évben - bár az FIA július elejére tett ígéretet a szabály véglegesítésére -, inkább apró részletekről kell majd megegyezniük.

Mint ismeretes, a Halo a Red Bull-féle aeroscreeennel szemben „diadalmaskodott”, miután a utóbbi nem felelt meg a Nemzetközi Automobil Szövetség próbáján. A Milton Keynes-iek fel is függesztették a fejlesztését, ennek ellenére elképzelhető, hogy 2018-ban visszatérhet majd - ahogyan az IndyCar vezetősége is inkább ezt a megoldást favorizálja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: