DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Vettel: Nem kell aggódnunk a vb miatt

Sebastian Vettel egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy hányadik helyen áll a Formula-1 világbajnoki pontversenyében – a Ferrari versenyzője bízik benne, hogy a csapat csökkenteni fogja a lemaradását.

Vettel jelenleg a világbajnoki tabella harmadik helyét foglalja el, 45 ponttal lemaradva az élen álló Nico Rosbergtől. A Ferrari másik versenyzője, Kimi Raikkönen további 15 pontos hátránnyal áll a negyedik helyen, az olaszok a konstruktőrök között pedig a második pozíciót foglalják el. Vettel rendszeresen dobogóra állhat a versenyhétvégéken, azonban egyelőre a győzelem nem jött össze a maranellóiak számára.

 Vettel



Ennek ellenére a négyszeres világbajnok egyáltalán nem aggódik a szezon miatt, szerinte ugyanis még rengeteg idejük van arra, hogy fejlődjenek. „Még a szezon felénél sem tartunk, még nagyon sok van hátra” – nyilatkozta Vettel. „Azt hiszem, gyenge kezdetünk volt idén, ami nem ideális, de erős pozícióban vagyunk. Tudjuk, hogy az idei autó egy feljebblépés.”

 

„Nyilvánvalóan még hosszú az út, de én bizakodó vagyok, és tudom, hogy ez a csapat nagyon sok mindenre képes, nagyszerű dolgokra” – folytatta a német. „Lépésről lépésre kell javulnunk, nem szabad, hogy összezavarjanak bennünket a kívülállók, valamint a bajnokság jelenlegi állása. Az lenne a fontos, ha egy évben egyszer néznénk rá a táblázatra, és az a legvégén lenne.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: