DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Lauda: Az F1 biztonságosnak mondható

A Mercedes ügyvezetői jogkörrel nem bíró elnöke, Niki Lauda úgy véli, nincs szükség a pilótafülkék védelmére, Bernie Ecclestone pedig egyetért az osztrák véleményével.

Már több mint egy hét telt el azóta, hogy a Red Bull Szocsiban egy kör erejéig pályára vitte saját fejvédő-koncepcióját, az F1-es család pedig két táborra szakadt azt illetően, hogy szükség van-e rá a sportágban, avagy sem. Bernie Ecclestone gyúnyosan emelte ki az aeroscreen egyik hátrányát nemrég, de nem maradt adós szokásos, éles bírálatával sem.



„Nem igazán szeretem ezt a szélvédőt, és nem hinném, hogy bárkit is meg tudna védeni” - nyilatkozta az F1 85 éves vezetője. Niki Lauda már nem volt ilyen odamondogatós, mindazonáltal ő sem rajong a megoldásért. „Bármivel, amit a jövőben csinálunk majd, arra kell figyelnünk, hogy ne rongáljuk meg az F1 DNS-ét” - nyilatkozta az osztrák a Sky Sportsnak.

„Ha olyan autókkal állunk elő, melyeket teljesen befedünk, nem fogjuk látni a pilótákat és a sisakokat, így óvatosnak kell lennünk. Az F1 manapság biztonságos” - tette hozzá a Mercedes elnöke.

Jenson Button a motorcsónak-versenyzést hozta fel példaként az aeroscreen védelmére: „Régen gyakran néztem az F1-es motorcsónak-világbajnokságot a családommal. Sokáig azok is nyitott fedelűek voltak, de aztán egy idő múlva lezárták a pilótafülkét, és ettől azonnal sokkal menőbbnek néztek ki.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: