DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hivatalos: Vadonatúj motorral jön a Honda 2017-ben

Ahogyan azt korábban is pedzegették, a Honda teljesen át fogja alakítani erőforrását a következő szezonra, mivel beismerték, ezzel a koncepcióval nem tudják befogni az F1-es élmezőnyt.

Néhány nappal ezelőtt a Formula.hu is írt róla, hogy a Honda teljesen új F1-es aggregát építését tervezi a következő szezonra, annak dacára, hogy az idei szezon elején már megmutatkoztak a fejlődés jelei a japán gyártónál. A Nemzetközi Automobil Szövetség és a csapatok közötti megállapodás értelmében a 2016-os évad végén valószínűleg eltörlik a zsetonrendszert, ami lehetővé teszi a csapatok számára, hogy teljesen új erőforrásokat tervezzenek 2017-re.



A McLaren-Honda F1-es pilótája, Jenson Button az NBC-nek erősítette meg a változásokat. „A motorok jelenlegi állapotában nagyon nehéz felszínre hozni azt a teljesítményt, amire szükségünk van. És ezt nem én mondom, hanem a Honda, ezért szükséges jövőre az átalakítás. Igaz, már idén is sikerült előrelépniük, de a teljes módosítás nélkül szinte lehetetlen, hogy elkapjuk a nagycsapatokat.”

A 2009-es világbajnok hozzátette, hogy a karosszériát, és az MP4-31-es aerodinamikáját illetően remélhetőleg már a középmezőny előtt járnak. „Ezekkel a csapatokkal összehasonlítva már előrébb vagyunk. De szívesebben hasonlítanánk össze magunkat a Ferrarival és a Mercedesszel. Van még néhány terület, ahol szükségünk van az előrelépésre, de dolgozunk rajta.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: