DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardo szélvédővel, Rosberg legjobb idővel kezdett

A Mercedesek kezdték az élen az első F1-es szabadedzést Szocsiban, a Ferrarik azonban remek időt autóztak keményebb keverékű abroncsokon. Bemutatkozott a Red Bull fejvédő megoldása.

A szezon negyedik állomását jelentő Orosz Nagydíj első 90 perces szabadedzésének legfőbb különlegessége az első percekhez kapcsolódott: a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo autójára a csapat saját fejlesztésű fejvédő megoldását szerelte fel, az ausztrál pilóta egy installációs kört tett meg a forradalmi kinézetű Red Bull-lal. Az áttetsző polikarbonát szélvédő a halo alternatívája, amely hasonló körülmények között került fel a Ferrarikra a barcelonai tesztelésen. Az FIA már döntött arról, hogy 2017-ben plusz fejvédelmet vezetnek be a Formula-1-ben, vagy a halo, vagy a Red Bull megoldása lesz a befutó, amelynek fejlesztése az elmúlt hetekben gyorsult be annyira, hogy Oroszországban a pályán is debütálhatott.

A Mercedesek az elejétől fogva uralták a szabadedzést, a gyorsabb pedig a szezon eddigi három versenyét megnyerő Nico Rosberg volt a másfél óra nagy részében. Rosberg 1:38.127-es idővel zárta a tréninget, 0,722 ezredmásodperccel megelőzve csapattársát, az eddigi két Orosz Nagydíjat megelőző Lewis Hamiltont, aki megpördült az edzés elején.

A Ferrarik harmadik és negyedik helyen végeztek, a kétszer is megforgó Sebastian Vettellel elöl, míg Kimi Raikkönen úgy lett negyedik, hogy az edzés csaknem teljes első felét a bokszban töltötte. A Mercedesszel ellentétben, amely szuperlágy abroncsokon futotta meg legjobb idejét, a Ferrarik lágy gumit használtak gyorsköreik során, így különösen meggyőző, hogy Vettel csupán 1 másodpercre maradt le Rosbergtől, és alig három tizedre Hamiltontól.



Az edzés bizonyos szakaszaiban a Red Bull és Williams állt a harmadik helyen: a Ferrarik mögött az ötödik pozíciót végül Felipe Massa szerezte meg, aki szintén bokszban töltötte az első tréning legnagyobb részét. Ricciardo, Bottas és Kvjat követi őt a legjobb nyolc között, utóbbi már 2 másodpercre az éllovastól. Sergio Perez a Force Indiával és Carlos Sainz a Toro Rossóval egészíti ki a legjobb tízet, a két McLaren-Honda előtt.

Két tesztpilóta vette át a csapatok állandó versenyzőinek helyét az első szabadedzésen: Alfonso Celis a Force Indiánál második idei bevetését teljesítette, ezúttal Nico Hülkenberg helyén, míg az orosz Szergej Szirotkint, a GP2 tavalyi harmadik helyezettjét frissen igazolta le tesztpilótájának a Renault, Kevin Magnussen hagyta ki az első edzést, hogy autóba ülhessen. Szirotkin meggyőző 13. időt futott, míg Celis leglassabbként zárta a tréninget, a pályára csupán utolsó körökben kihajtó Rio Haryanto is megelőzte. Baleset és piros zászló nem szakította meg az első edzést.

Az Orosz Nagydíj második szabadedzése 13 órakor kezdődik.

Az 1. szabadedzés végeredménye: 

 

Versenyző

Csapat

Köridő

Hátrány

Körök

1.

Nico Rosberg

Mercedes

1:38.127

-

32

2.

Lewis Hamilton

Mercedes

1:38.849

0.722

31

3.

Sebastian Vettel

Ferrari

1:39.175

1.048

19

4.

Kimi Raikkonen

Ferrari

1:39.332

1.205

18

5.

Felipe Massa

Williams/Mercedes

1:39.365

1.238

14

6.

Daniel Ricciardo

Red Bull/TAG Heuer

1:39.650

1.523

24

7.

Valtteri Bottas

Williams/Mercedes

1:39.802

1.675

34

8.

Daniil Kvyat

Red Bull/TAG Heuer

1:40.218

2.091

26

9.

Sergio Perez

Force India/Mercedes

1:40.287

2.160

22

10.

Carlos Sainz

Toro Rosso/Ferrari

1:40.654

2.527

21

11.

Jenson Button

McLaren/Honda

1:40.663

2.536

19

12.

Fernando Alonso

McLaren/Honda

1:40.771

2.644

18

13.

Sergey Sirotkin

Renault

1:40.898

2.771

24

14.

Felipe Nasr

Sauber/Ferrari

1:41.085

2.958

21

15.

Max Verstappen

Toro Rosso/Ferrari

1:41.134

3.007

22

16.

Esteban Gutierrez

Haas/Ferrari

1:41.238

3.111

18

17.

Romain Grosjean

Haas/Ferrari

1:41.385

3.258

20

18.

Jolyon Palmer

Renault

1:41.671

3.544

25

19.

Marcus Ericsson

Sauber/Ferrari

1:41.962

3.835

22

20.

Pascal Wehrlein

Manor/Mercedes

1:42.483

4.356

21

21.

Rio Haryanto

Manor/Mercedes

1:42.687

4.560

8

22.

Alfonso Celis

Force India/Mercedes

1:43.432

5.305

23

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: