DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Reménykedhet egy jó eredményben a Williams?

A Williams mindkét F1-es versenyzője elégedetten nyilatkozott Szocsiban a pénteki nap után. Közel kerültek a Red Bullhoz az edzéseken, sőt olykor gyorsabbak is voltak, ami eddig idén nem sokszor fordult elő.

Felipe Massa eredménye az első szabadedzésen egy ötödik hely, Valtteri Bottasé pedig a második edzésen egy hatodik pozíció volt. Nem hiába voltak mindketten elégedettek a pénteki gyakorlások után.

Bottas pozitívan kezdte nyilatkozatát: „Ez egy jó péntek volt. Mindent teszteltünk, amit előre elterveztünk, többek között számos aerodinamikai alkatrészt. Az eredmények jónak tűnnek az edzések alapján, ez pozitívum. A gumik viselkedése lesz a kulcs ezen a pályán, ezért erre koncentrálunk az éjjel.”

 Dppi_bottas_04.29.



A finn pilóta a versenyen is jó tempót remélhet a következők miatt: „Megpróbálunk egy kicsit többet kihozni a rövidebb etapokból, és talán még a hosszabbakon is javulhatunk. Bár a hosszabb kifutásokon elég jónak tűnik a tempónk, így remélem, hogy jól teljesíthetünk a hétvégén.”

Massa így nyilatkozott a péntekről: „Azt hiszem, ez egy pozitív nap volt. Elégedett vagyok az autó teljesítményével, mind a rövidebb, mind a hosszabb etapokon jól kezelte a gumikat. Talán ez a pálya jobban fekszik az autónknak, mint a többi. De most csak várnunk kell, és megpróbáljuk a legjobbat nyújtani, ami tőlünk telik.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: