DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Pilótakeringő: Két F1-es ülés még mindig szabad

Az elmúlt esztendő sereghajtója, az idén komoly előrelépésre készülő Manor a mezőnyből egyedüliként még nem jelentette be versenyzőit – három erős és két outsider jelöltünk van a két ülésre.

Miután a Renault hivatalosan is bejelentette versenyzőit, immár csak a Mercedes hajtásláncával várhatóan jelentősen előrelépő Manornál vannak szabad helyek a 2016-os rajtrácson – ott viszont szám szerint kettő is. A két ülésre legalább három erős jelölt van, s egyelőre igen nehéz megtippelni, hogy végül kik lehetnek majd a befutók közülük...

merhi_szocsi_cs



Pascal Wehrlein: A Mercedes juniorversenyzője az egyik első számú esélyes, különösen azt követően, hogy Kevin Magnussen kikerült a képből. A (rendszerint meg nem erősített) hírek szerint az álláspontok csak nehezen közeledtek a németek és a britek közt az anyagiakat illetően, a Mercedes ugyanis nem tudott (nem akart?) annyit áldozni a DTM-bajnok versenyeztetésére, mint amennyit a Manor kért volna... Hogy végül sikerült-e megegyezni, rövidesen kiderülhet.

Rio Haryanto: A tavalyi GP2-szezont a negyedik helyen álló Rio Haryanto sajtóértesülések szerint 15 millió eurós, nagyrészt állami szponzorcsomaggal érkezhet a csapathoz. Még a tavalyi év végén szivárgott ki egy dokumentum, mely szerint az indonéz kormány biztosítja támogatásáról a versenyzőt, bár ennek hitelessége erősen kétséges...

Alexander Rossi: A 2015-ben öt futam erejéig a Manor színeiben már bemutatkozó amerikai pilóta a minap úgy nyilatkozott, hogy nagyon bízik egy 2016-os versenyzői ülésben, amelyet illetően napról napra zajlanak az egyeztetések. A debütálás nagyon meggyőző volt, most már csak az a kérdés, hogy milyen támogatást tud majd felmutatni az amerikai versenyző.

Will Stevens: Az istálló egyik 2015-ös versenyzője meglehetősen rég nyilatkozott már a 2016-os lehetőségeket illetően, amiből arra következtethetünk, hogy a brit pilóta számára valószínűleg nem lesz folytatás...

Roberto Merhi: Az öt jelölt közül a legkevésbé esélyes a tavalyi szezon végén Rossi kedvéért félreállított spanyol, akit nemrég a Renault-val hoztak szóba, ahol teszt-, illetve fejlesztőpilótai pozíciót tölthet majd be.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: