Ocon 2015-ben megnyerte a GP3-as bajnokságot, majd a Mercedes pártfogoltjaként gondolkodhatott tovább a jövőjén – most azonban egy érdekes fordulat következhet be karrierjében, ugyanis az Autosport.com forrásai szerint az idei szezonban ő lesz a Renault tartalékpilótája. A csapat szerdán tartja sajtóeseményét, amelyen az új szervezeti struktúrát mutatják be, valamint megnevezik versenyzőiket.
Az elmúlt időszakban jelentős változások következtek be a csapatnál, ugyanis a szerződéssel rendelkező Pastor Maldonadónak távoznia kell, helyét pedig minden bizonnyal Kevin Magnussen, a McLaren volt tartalékosa veszi át. A Renault versenyigazgatójaként Frederic Vasseurt hirdethetik ki, aki egyébként Ocon csapatfőnöke volt a GP3-as ART istállónál.
A mindössze 19 éves pilóta tehát lehetőséget kaphat a királykategóriában, azonban az még bizonytalan, hogy más sorozatokban is részt kíván-e majd venni. Ocon korábban már úgy nyilatkozott, szívesen kipróbálná magát a DTM-ben, így követheti Pascal Wehrlein példáját, aki a Mercedes tartalékpilótájaként a német túraautó-bajnokságban is szerepelt, és meg is nyerte a bajnoki címet.
További lehetőség Ocon számára a GP2 is, ám a fiatal tehetség korábban elmondta, hogy ha választani kellene a DTM és a GP2 között, akkor előbbi mellett tenné le a voksát, ám legfőbb célja, hogy egy napon F1-es világbajnok váljon belőle.