DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„Jó időszak következik az F1 számára”

Így véli az idei évet a Ferrari tesztpilótájaként töltő, jövőre azonban a Haas színeiben a versenyzéshez visszatérő Esteban Gutierrez, aki szerint 2016-ban szorosabb küzdelemre számíthatunk az F1-ben.

Az elmúlt két szezon egyértelműen a Mercedes lehengerlő dominanciájáról szólt a Formula-1-ben: mind tavaly, mind idén csupán három futamon engedték ki a kezükből a győzelmet, s magától értetődő módon húzták be mindkét világbajnoki címet. Christian Horner szerint a címvédő istálló fölényét látva jövőre is az ő egyeduralmuk várható, Niki Lauda azonban úgy véli, figyelni kell az idén egyértelműen második erővé előrelépő Ferrari.

F1_Monza_start_DPPI



Az osztrákhoz hasonló véleményt fogalmazott meg Esteban Gutierrez is, aki tesztpilótaként testközelből figyelhette a maranellóiak fejlődését: a 2016-ban már a Haasnál versenyző mexikói szerint a következő idény sokkal izgalmasabb lehet, mint amilyen az idei volt. „Személy szerint úgy gondolom, jövőre szorosabb verseny lesz az első három-négy csapat között” – nyilatkozta a pilóta a spanyol Marca hasábjain.

Gutierrez szerint azonban nem csak a 2016-os, hanem az azt követő évadok is érdekesen alakulhatnak – elmondása szerint több dolog is okot ad az optimizmusra: „Ott van például a Renault visszatérésének a híre, s bár inkább főként az ezt követő évekre vonatkozik, de szerintem a McLaren is fel fog zárkózni. Egy nagyon jó csapatról beszélünk, és nem hiszem, hogy annyira rossz volt az autójuk – már ami a karosszériát illeti. Úgy vélem, jó időszak vár az F1-re” – vélekedett a mexikói. Csak remélni tudjuk, hogy igaza lesz a 24 éves versenyzőnek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: