DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ecclestone közbelépésén múlt a Lotus részvétele

Abu Dhabiba érkezve a Lotus idén már először szembesült megoldhatatlannak tűnő feladattal, de a segítség még épp időben érkezett ahhoz, hogy ott lehessenek az F1-es szezonzáró rajtrácsán.

Mint arról korábban beszámoltunk, a csapat az egyre több érdekelt felé felhalmozott adósságai miatt érkezett meg a tervezettnél két nappal később Abu Dhabiba, ahol a paddockba sem engedték be őket, sőt, az Autosport értesülései szerint a reptéren is sokáig kellett várniuk arra, hogy megérkezzen értük a fuvar.

Dppi_00115020_140



Valószínűleg a Lotus nélkül zajlott volna le a hétvége, ha Bernie Ecclestone nem siet a csapat segítéségére, kifizetve azon adósságaikat, amelyek akadályozták őket a munka megkezdésében. Egy nappal a szabadedzések kezdete előtt így a személyzet végre betehette a lábát a pályára, ahol rohamléptekben kezdődött meg a garázs felszerelése és az autók felkészítése. Az E23-as modelleknek készen kell állniuk a pénteki gépátvételig, és Alan Permane vezető pályamérnök ígéri, hogy ez meg is fog történni. Segíti őket az is, hogy az első edzés helyi idő szerint csak délután 13 órakor kezdődik, köszönhetően a hétvége eltolt menetrendjének.

A csapattal utolsó versenyére készülő Romain Grosjean szomorúan látja, hogy milyen szenvedésen kell átesnie az enstone-i alakulatnak. „Ezt már a múltban is megtapasztaltuk, de akkor is sikerült mindent időben összeraknunk. Én boldog leszek addig, amíg a második edzésre minden készen áll majd” - mondta a francia, aki az első gyakorláson Jolyon Palmer beugrása miatt egyébként sem juthat szerephez.

Hiába a Renault-val folyó tárgyalások - amelyek a hírek szerint most már tényleg a végükhöz közelednek -, a franciák nem tudnak, vagy nem akarnak besegíteni az idei anyagi helyzet megoldásába, amíg nem történt meg az istálló hivatalos átvétele. Pastor Maldonado is nagyon várja már ezt a pillanatot, hiszen reméli, hogy a Renault érkezésével a pénzügyeket illetően is új időszámítás kezdődik majd.

„Ez a probléma egyre nagyobb nyomást és több feszültséget generál mindenki számára, szóval remélem, hogy a következő évre meg tudjuk ezt oldani. Bízok benne, hogy hamarosan megérkeznek a jó hírek. Minden nappal egyre közelebb kerülünk hozzá, de a bejelentés pillanatáig nehéz marad a helyzetünk” - mondta a venezuelai.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: