DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Button: Alonso keményebb dió, mint Hamilton

A McLaren F1-es csapatánál 2010 óta versenyző Jenson Button szerint jelenlegi csapattársa nagyobb küzdelemre kényszeríti, mint háromszoros világbajnok honfitársa.

Jenson Button bajnoki címének megszerzését követően költözött át a Mercedesszé váló Brawn GP garázsából a McLarenhez, ahol három éven keresztül volt Lewis Hamilton csapattársa. Az együtt töltött idő alatt Button nyolc, míg Hamilton 10 győzelmet szerzett, közöttük pedig elenyésző volt a különbség az egyes szezonok végén. Idén viszont érkezett Fernando Alonso, kétszeres világbajnokként, óriási tapasztalattal a háta mögött, nagy benyomást téve a somerseti-i pilótára.



„Ha versenyről van szó, nagyobb, következetesebb kihívás elé állít, mindig a maximumot nyújtja” - idézte Buttont a Motorsport.com. „Néhány versenynapon Lewis érinthetetlen volt, máskor viszont azt kérdeztük, hogy ’hová tűnt?’ Lewis más, és bár mára már tapasztaltabb lett, Fernando mindig képes volt arra, hogy versenyképes legyen. Ha előtted van, akkor próbálod követni, ha pedig mögötted, akkor folyamatosan nyomás alatt tart. Ennek ellenére örülök ennek, hiszen a csapat hasznára válik.”

Button úgy véli, szeretné megtartani Alonsót csapattársaként, mert ez az előrelépés záloga. „Mindig izgalmas egy tapasztalt csapattárs mellett, hiszen amikor együtt kvalifikáltok, vagy versenyeztek, legalább csata van, mint a mi esetünkben. Ha egy új pilóta érkezik a csapathoz, vagy olyan, aki nem eléggé versenyképes, teljesen más légkör uralkodik házon belül. Nálunk az a helyzet, hogy ha kihajtunk a bokszból, le akarjuk győzni egymást. Nagyon teljes pilóta, és amíg másoknak megvannak az erősségei és a gyengéi, nem hiszem, hogy neki lenne valamilyen nagyobb gyengesége. Az év elején még a legjobb Forma-1-es pilótának tartották - hihetetlen, hogy az emberek milyen gyorsan felejtenek.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: