DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Senki sem veheti el tőlem a vb-címet

A világbajnoki címvédő, egyben listavezető Lewis Hamilton szerint csak saját maga akadályozhatja meg abban, hogy felüljön az F1 trónjára - de ezt nem fogja hagyni.

Milyen érdekes az élet, hogy amikor a csapatod kvázi legnagyobb vezetője azt nyilatkozza rólad, hogy nem szabad még a vb-címre gondolni, csak ha a matematika is bebizonyítja, erre te fogod magad, és kijelented, hogy bizony senki sem állhat az utadba a legáhítottabb trófea felé vezető úton. Lewis Hamilton ugyanis ezt nyilatkozta az F1 hivatalos honlapjának, amíg Dieter Zetsche nyugalomra intett mindenkit, de legfőképpen magát az érintettet az idei bajnokság végkimenetelét illetően.

„Nem hagyom, hogy bárki is az utamba álljon” - mondta a 30 éves pilóta. „Az egyetlen ember, aki megteheti, az én vagyok, de ezt nem fogom hagyni” - tette hozzá Hamilton, aki sokaknál kiverte a biztosítékot a nyári szünetben mutatott „viselkedésével” - azaz, ahogyan többek fogalmaztak, sportemberhez nem méltó magatartásával. „Ki mondta, hogy csak egy dolgot kell csinálni az életben? Az, hogy egy dobozban vagy, azt jelenti, hogy ott is kell maradnod? Az emberek szeretnek másokat ilyen helyzetbe hozni - csak Forma-1-es pilóta lehetsz, és sem jobbra, sem balra sincs semmi.”



„Úgy, mint Kanye West esetében: csak rapper vagy, semmi más. De amikor az emberek ott sátoroznak a boltja előtt, hogy megvegyék a legújabb cipőjét, mind egy szálig elfogy. Nagyon szeretem az ilyen dolgokat, melyek egyúttal inspirálnak is engem. Segít abban, hogy több lehetőségre is nyitott legyek - azaz hogy egyszerre több dobozban tudjak élni. Legalább két dobozban szeretek lenni egyszerre!”

Noha Hamilton még csak 30 éves, azt mondja, hogy fél szemmel már gondol a Forma-1 utáni életre is, nemrég például azt mondta, hogy tervben van egy közös album kiadása Drake-kel, egy kanadai rapperrel. „Olyan pontján vagyok a karrieremnek, ahol tudom, hogy csak bizonyos időm van hátra a Forma-1-ben. Teljesen tudatában vagyok annak, hogy mi vár rám, olyan emberektől nyerek inspirációt, mint Magic Johnson, Michael Jordan vagy David Beckham - olyan sportsztároktól, akiknek csillaga karrierjük után sem hanyatlott le, akik üzletet és jövőt kreáltak a sporton túl is.”

„Most megpróbálok alapokat építeni, hogy én is ugyanezt tudjam tenni. Ami a bajnokság megnyerését illeti, nem tudom, hogy milyen hatással lesz majd a jövőmre. Mindig az volt a célom, hogy elérjem Ayrton Senna eredményeit, a három világbajnokságot. Ha megszerzem ezeket, fantasztikus lesz, és ha egyszer úgy gondolom, hogy vége, akkor mindenképp ennyinek kell lennie - jelenleg ezen dolgozom.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: