DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Massa: Maradni fogok a Williamsnél

Könnyen lehet, hogy Felipe Massa lesz a grove-i istálló stabil pontja 2016-ban. A brazil F1-es versenyző, aki opcióval rendelkezik szerződésében, azonban állítja, a közös jövő még nem eldöntött.

A Ferrarinál nyolc évet eltöltő Felipe Massa 2014 elején érkezett a Williams csapathoz, ahol maradt az idei esztendőben is, az istállónak pedig opciós joga van arra, hogy megtartsa őt a 2016-ös szezonra. Az eredményeket illetően egyik félnek sincs oka a panaszra, ráadásul elképzelhető, hogy Massa képviselheti a stabil pontot a felállásban egy új versenyző mellett, az arra vonatkozó pletykák ugyanis nem szűnnek, hogy Valtteri Bottas jövőre már a Ferrarinál szerepelhet.



„Remélem, így lesz. Pillanatnyilag semmiben sem történt változás” – mondta Felipe Massa a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, ahol a maradásról kérdezték. „Nem látom az okát, miért ne lenne így. Igazán élvezem a csapattal való munkát. A csapat 100 %-osan tisztel engem, én pedig élvezem a közös munkát.”

A brazil sajtó nemrég azt írta, Massa és a Williams új szerződést kötött, a versenyző azonban tagadta ennek hitelességét. „Arra vonatkozóan, amit néhány napja vagy talán egy hete írtak, nem gondolom, hogy az illető jó információt kapott. Hiszek abban, hogy jövőre a Williamsnek fogok vezetni, de talán nagyobb az esélye, hogy ennek az illetőnek igaza van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: