DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
F1

Szám szerint: Egy siralmas statisztika

Gyakran abba a tudatba ringatjuk magunkat, hogy az F1 érdekesebb, mint azt látni véljük. Hiszen biztosan futnak benne tendenciák, amelyek a háttérben odahatnak, és majd kipattan belőle a meglepetés.

Nekiduráltam magam, hogy efféle kapaszkodót találjak. De a versenyek eredményeit hiába akartam megszínezni az edzések vagy akár az egyes versenykörök sorrendjével, mindez kiábrándító eredménnyel zárult.

Az edzéseken látott sorrendben az első 8 (!) helyezett teljesen megegyezik a bajnokság jelenlegi sorrendjével! Ha a versenyen teljesített leggyorsabb körök mezsgyéjét nézzük (tele reménnyel), akkor megint pofára kell esnünk. Pedig itt csak egyetlen kört veszünk alapul. Hiába engedtük meg, hogy az utolsónak cserélt friss gumi sanszot adjon a lassabbaknak, hiába nézzük el, hogy a sztárokat korai kiesésük hátra sorolja: az összképet még ez sem képes felüdíteni. Mindez csak egyetlen helyen szólt bele az első nyolc sorrendjébe, a táblázat versenyköröket rangsoroló oszlopában Raikkönent „engedte be” Bottas elé. A középmezőnyben pedig főleg a műszaki hibák okoztak időleges, minimális keveredést. Inkább ne keressünk más szempontokat, érjük be ennyivel…

 hamilton_silv_esogumi



Ilyen száraz és a végeredményét tekintve klinikailag steril statisztikát is régen készítettem. Talán még soha. Nem emlékszem olyan évre, amikor lehetőségeiket nézve ennyire kínosan be lettek volna skatulyázva csapatok, és versenyzők! Az 1988-as Senna-Prost dominancia, az 1992-es Mansell féle egyeduralom, vagy a 2004-es Michael Schumacher fölény sem volt ennyire kirekesztő, elszomorító.

Az még nagyobb baj, hogy remény is kevés van. Az időjárás megváltozásán kívül semmi sincs a varázstarsolyban, amit be lehetne vetni egy változatos verseny megrendezésére. Sőt, mint azt legutóbb a brit futamon láttuk, éppen az időjárás változása állította vissza az unalmas papírformát (1.Hamilton, 2.Rosberg, 3.Vettel)! Sajnos egy érdekes, üdítőleg ható Williams előretöréssel kezdődött műsort éppen az eső vágott taccsra. Hát így imádkozzunk máskor esőért.

 

Bajnokságban

Időmérésen

Versenykörökben

ÁTLAG:

Hamilton

1

1

1

1,00

Rosberg

2

2

2

2,00

Vettel

3

3

3

3,00

Bottas

4

4

5

4,33

Raikkönen

5

5

4

4,67

Massa

6

6

6

6,00

Ricciardo

7

7

7

7,00

Kvjat

8

8

8

8,00

Hülkenberg

9

13

10

10,67

Grosjean

10

9

16

11,67

Perez

12

14

9

11,67

Maldonado

13

12

11

12,00

Nasr

11

15

12

12,67

M.Verstappen

14

11

13

12,67

Sainz

15

10

15

13,33

Ericsson

16

16

14

15,33

Button

17

18

17

17,33

Alonso

18

17

18

17,67

Stevens

20

19

19

19,33

Merhi

19

20

20

19,67

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: