DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez legalább 2025-ig maradni akar

A mexikói pilóta még legalább tíz évet mondott, mikor arról kérdezték, meddig szeretne az F1-es mezőny résztvevője lenni. Abban viszont kevésbé biztos, hogy a Force India mellett is kitart.

A 25 esztendős Sergio Perez ötödik szezonját tölti a Formula-1-ben, ahova a 2011-es évben érkezett meg. Két idényt versenyzett a Saubernél, a másodikban három dobogós helyezést sikerült szereznie a csapattal. Úgy tűnt, 2013-ban állandó jelleggel is az élmezőnybe robbanhat, miután leigazolta a McLaren, a csapat máig is tartó mélyrepülése azonban ebben az idényben kezdődött el. Ráadásul Kevin Magnussen kedvéért Perezt el is küldték, aki azóta a Force India csapatnál szerepel.



A versenyző éve kétségtelenül gyengébb, mint a tavalyi. A szezon korábbi szakaszában a motiváció hiányára is panaszkodott, a Silverstone-ban bemutatkozó, elődjénél azonnal versenyképesebbnek bizonyuló B-autó azonban dobott lelkesedésén. „Most minden jobban megy” –mondta a versenyző a spanyol EFE hírügynökségnek.

Perez novemberben életében először hazai versenyén is részt vehet, a Mexikói Nagydíj csaknem 20 év kihagyás után tér vissza a versenynaptárba. A pilóta a Mexikóvárosban tartott FIA-rendezvényen beszélt arról, hosszú jövőt tervez a királykategóriában. „Úgy gondolom, még legalább 10 év áll előttem.”

Mikor azonban arról kérdezték, 2016-ban hol lesz – a Force India több alkalommal kijelentette már, mennyire elégedett versenyzőivel –, bizonytalanul válaszolt. „Amit tudok, a Formula-1-ben maradok, mert továbbra is sok mindent kell megmutatnom. De hogy hol, nem tudom” – fogalmazott.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: