DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

A korrektség jegyében: extra motor a Hondának

Az F1-nek irányt mutató Stratégiai Csoport úgy határozott, hogy egy extra erőforrással valamelyest megkönnyítik az újonnan beszálló motorgyártók életét – így visszamenőleg a Hondáét is.

A Stratégiai Csoport szerdai ülése rengeteg változtatást hozott, köztük egy olyat, melynek a McLaren szurkolói bizonyosan nagyon örülnek majd: azonnali hatállyal megváltoztatták az erőforrásokra vonatkozó szabályokat, melynek értelmében a sportágba újonnan beszálló motorgyártók minden versenyzője egy extra erőforrást használhat fel büntetlenül.

alonso_mon_cs



A szabályt „a korrekt eljárás érdekében” visszamenőleg is érvényesítik a Hondával kapcsolatban, azaz Fernando Alonso és Jenson Button is kap egy bónusz erőforrást. Jól jön ez nekik, hiszen több részegységet tekintve túllépték már a megengedett négyes keretet, sőt Buttonnek már a hatodik turbó és MGU-K került be az autójába.

Az FIA egyúttal arról is közleményt adott ki, hogy egy átfogó javaslatcsomag előkészítésére kaptak megbízást az erőforrásokra vonatkozólag, többek közt azzal a céllal, hogy csökkentsék a független csapatok számára a megvásárlás költségeit. Ennek keretében felülvizsgálják többek közt a zsetonrendszert, valamint a fogyasztás és az áramlás korlátozását is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: