DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Idei legjobb edzését futotta a Force India

Sergio Perez hetedik helyének köszönhetően a silverstone-i csapat legjobb 2015-ös kvalifikációján van túl, noha Nico Hülkenberg továbbra is a középmezőnyt erősítette.

Az Ausztrál Nagydíj kettős pontszerzését követően csak szenvedő Force India joggal örülhetett a Monacói Nagydíj időmérője után, hiszen mexikói pilótájuk, Sergio Perez remek teljesítménnyel a hetedik helyen zárt – Nico Hülkenbergnek kevesebb oka volt mosolyogni, hiszen a középmezőny sűrűjéből, a 13. pozícióból várhatja a rajtot, hiába reménykedett abban, hogy elérheti a top 10-et.



„Nagyon boldog és izgatott vagyok a hetedik helyem miatt” – nyilatkozta Perez a csapat hivatalos sajtóanyagában. „Mindig azt mondtam, hogy Monacóban az időmérő 90%-kal járul hozzá az eredményedhez vasárnap, így fontos volt, hogy erősen teljesítsünk. Már az is nagyszerű eredmény volt a csapattól, hogy bekerültünk a Q3-ba, de a hetedik hely nagyon megkönnyítette a munkánkat vasárnapra. Az utolsó szakasz elején hamar kimentem a pályára az eső lehetősége miatt, és elképesztő kört futottam. Aggódtam amiatt, hogy a többiek javulni fognak, ahogy a pálya is egyre jobb lesz, de végül nem így lett. Reméljük, sikerül sok pontot szerezni holnap, de annak ellenére, hogy itt bármi megtörténhet, csak arra koncentrálok, hogy remek rajtot vegyek, és remek pozícióban zárjam az első kört.”

Nico Hülkenberg a 13. helyen zárt, de előrébbről indulhat majd vasárnap, mégis csalódott amiatt, hogy nem sikerült az első tízben végeznie. „Az utolsó köröm jól sikerült, és azt hittem, elérhetem a Top 10-et, de hibáztam az utolsó kanyarban, ami elég volt ahhoz, hogy ne jussak be a Q3-ba. Nyilvánvalóan csalódott vagyok, mert itt különösen fontos a rajthely, de ha jól alakítjuk a stratégiát, szerezhetünk néhány pontot holnap. A Q1-ben történt koccanásom a fallal nem sértette meg az autót, inkább az edzés ritmusában okozott egy kis zavart, hiszen ilyenkor mindig veszítünk egy kicsit a magabiztosságunkból. Az autó sokkal jobb, mint Barcelonában, ami bátorító, mindazonáltal kemény versenyt várok, ahol fontos lesz a gumikezelés” – mondta a német pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: