DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A pénz kreál csapatsorrendet a Mercedesnél?

A Mercedes ugyan tartja magát azon elvéhez, hogy egyenlő feltételeket biztosít mindkét pilótájának, Nico Rosberget azonban hátrányba juttathatja már annak tudata is, hogy csapattársát magasabban értékelik főnökei.

A négyszeres világbajnok Alain Prost érdekes elmélettel állt elő: szerinte a pályán hiába is törekszik az egyenlőségre a Mercedes a két versenyzője között, hiszen azzal, hogy Lewis Hamiltonnak csillagászati összegeket ajánlottak új, hároméves szerződéséért, egyértelműen jelezték a jóval alacsonyabban fizetett németnek, hogy kit tekintenek előbbre valónak kettőjük közül.

Dppi_00115001_556



„Bizonyos tekintetben a pénz is a csapaton belül elfoglalt helyzetnek a jele” - mutatott rá Prost a Der Tagesspiegel lapnak nyilatkozva. „Ha egy pilóta sokkal többet keres a csapattársánál, az azt jelenti, hogy a munkaadói magasabban értékelik őt. Az F1-ben a technikai oldal mellett az emberi oldal is nagyon fontos; ha utóbbi tekintetben egy versenyzőt előnyben részesítenek, azt az illető nagyon is megérzi. Ez pedig problémát jelenthet Nico számára. Technikailag nem lesz hátrányos helyzetben, ám a fejében mindig ott lesz ez a tudat. Talán csak kis mértékben veti őt vissza, de ez is döntő fontosságú lehet.”

Persze Hamilton és a Mercedes sem fedik fel a szerződés bizalmas részleteit, de hosszú ideje tartó találgatások szerint a brit az elkövetkező három szezonban évente 50 millió dollárt tehet majd „zsebre”. Ezzel pedig a becslések szerint ötször nagyobb keresete lesz még a Daimler mindenható elnökénél, Dieter Zetschénél is. Monacóban Toto Wolff fülébe is eljutott ez a fejtegetés.

„Ezt a kérdést még csak kommentálni sem akarom” - vágta rá a csapat ügyvezetője. „Egy piac részesei vagyunk, és egy piacon mindenkinek van valamilyen értéke. Lewis az egyik legjobb versenyző, sőt, jelenleg talán a legjobb, ami hatalmas értékkel bír a márkánk számára. A legfontosabb azonban, hogy a saját sikerei hajtják fel az értékét, az új megállapodásunkkal pedig ennek köszönhetően mindkét fél csak nyer.”

Eközben Rosberg igyekszik csak a saját dolgára és a saját szerződésére koncentrálni, gondoskodva arról, hogy a Prost által felvázolt helyzet mentálisan se hátráltassa.

„Én nem láttam a számokat, és nem is olvastam, hogy mit írnak a lapok. A saját szerződésemmel viszont nagyon elégedett vagyok” - zárta rövidre a témát a német.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: