DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Pirelli: Lehetetlen a szabad gumiválasztás

A Force India korábbi ötletének ellentmondva a Paul Hembery sportigazgató amellett érvelt, hogy miért kivitelezhetetlen ötlet, hogy az F1-es csapatok maguk válasszák ki a használt gumikeverékeket.

Otmar Szafnauer, a Force India műveleti igazgatója egy hete nyilatkozott úgy, hogy szerinte sokkal izgalmasabbak lennének a futamok, és a csapatok is jobban járnának, ha mondjuk egy hónappal az adott verseny előtt ők maguk választhatnák ki a használt gumikeverékeket. Ez azonban egy gárda véleményét tükrözte, ráadásul a dolog technikai oldala a Pirelli kezében van – Paul Hembery, a gyártó sportigazgatója elmondta, miért nem tartja jó ötletnek hogy „szabad legyen a vásár”.



„Először is meg kell bizonyosodni arról, hogy minden csapat egyetért – ezt már alapból nehéz elérni. Ha mégis, ebben az esetben arról kell megbizonyosodnunk, hogy a résztvevők felelősségteljesen választották ki a megfelelő keverékeket. Egyszer csak azt fogjuk látni, hogy az időmérőn hátrébb végző csapatok folyamatosan a szuperlágy gumikat nevezik meg, és van néhány eset, ahol ez a keverék egyszerűen nem alkalmazható egy versenytávra. De emellett logisztikai problémák miatt is lehetetlen ennek a véghezvitele” – nyilatkozott Hembery a GPUpdate.net-nek.

A Pirelli nemrég jelentette be gumiválasztását a soron következő négy versenyre: Barcelonába a Malajziában is használt közepes és kemény keverékeket visz el, míg Monacóban a csapatok először használhatják idén a szuperlágyakat a lágyakkal, úgy ahogyan Kanadában és a Red Bull Ringen is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: