DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Kiderült, meddig érvényes Alonso szerződése

Ron Dennis az F1 hivatalos honlapjának adott interjújában konkrét részleteket árult el Fernando Alonso szerződéséről, miután a sajtó megszellőztette, hogy a rossz eredmények miatt távozhat a spanyol.

A McLaren első embere, Ron Dennis a Formula-1 hivatalos honlapjának adott interjút, melyben többek közt kifejtette, hogy a közvélemény mennyi téves, illetve találgatásra alapuló információt vél tudni a csapat és Fernando Alonso kapcsolatáról. Dennis leszögezte, hogy szó sincs arról, hogy a spanyol idő előtt elhagyhatná a csapatot, épp ellenkezőleg: ő fogja visszavinni a csúcsra a McLarent.

„Az emberek rengeteg ostobaságot beszélnek a McLaren és Alonso kapcsolatáról. Persze 2007 egy nagyon stresszes év volt, még akkor is, ha mi szereztük a legtöbb világbajnoki pontot a szezonban, s összesen nyolc futamot meg is tudtunk nyerni. De ez már őstörténetnek számít mostanra, hiszen mindannyian továbbléptünk – beleértve a McLarent, a Ferrarit és az FIA-t is” – utalt Dennis a 2007-es kémbotrány résztvevőire.

alonso_Dennis2015_2



„Az a Fernando, akivel ma dolgozhatunk, egy fantasztikusan motivált és inspiráló személyiség. Gyorsabb, versenyképesebb, tapasztaltabb, hozzáértőbb, mint valaha, s ezeket a tulajdonságokat energiával és magabiztossággal kezeli. Kérdezzen csak meg bárkit a csapatnál, legyen az szerelő, mérnök, marketinges, PR-os, szakács, pincér vagy takarító – mindenki ugyanazt fogja mondani.”

„Újra győzni fogunk, újra dominálni fogunk, és ezt együtt visszük véghez, a középpontban Fernandóval. Nagyszerű megkoronázása lesz ez ragyogó karrierjének, és a McLaren, valamint a Honda minden dolgozója a végsőkig elkötelezett az iránt, hogy vele és Jensonnal együtt dolgozva hozzásegítsük őt, hogy véghezvigye” – mondta Dennis, aki egyúttal azt is kiemelte, hogy nincs lelépési záradék Alonso szerződésében:

„Egyszerű hároméves szerződést kötöttünk vele, nincs benne opció, a lehető legegyszerűbb. Ezt akartuk neki felajánlani, ő pedig ezt akarta aláírni. Ezt ennél egyértelműbben nem tudom mondani, ugye?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: