DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Mercedes tárgyalna az új motorokról

A brackley-i F1-es csapat (egyik) első embere, Toto Wolff hangsúlyozta, hogy a Mercedes nem tudja, s nem is feltétlenül akarja megakadályozni az új motorformula érkezését, az 1000 lóerő pedig valós cél.

A jelenlegi motorszabály bevezetése óta a Mercedes szédületes formában van: a gyári csapat a lehetséges 23-ból 19 győzelmet szerzett, míg a Ferrarinak 1, a Renault-motoros Red Bullnak pedig három jutott. Érthető tehát, hogy a stuttgartiak nem rajonganak annyira az ötletért, hogy 2017-től ismét új formula lépjen életbe, de egyúttal azt is tudják, hogy önmagukban ezt nem tudják megakadályozni.

Az F1i magazin Toto Wolffot kérdezte erről a témáról, aki elismerte, hogy a Mercedesnek nem áll módjában tenni az ellen, hogy a változás szele ismét elérje a Formula-1-et: „A szabályok értelmében 2017-től az egyszerű többség elég ahhoz az F1 Bizottságon belül, hogy megváltoztassák a formulát. Ez a valóság, ha megpróbálsz ezzel szemben keményen fellépni, és megakadályozni a dolgot, akkor át fognak menni rajtad.”

wolff_2015



A Mercedes épp ezért nem megakadályozni akarja a változást, hanem aktív résztvevője szeretne lenni annak, azt biztosítandó, hogy a helyes irányba tartanak a dolgok: „Azon vagyunk, hogy beszélgessünk róla értelmesen, hogy mit tudunk tenni, mi a sportág érdeke, mi szolgálja a javát. A dolognak van egy pénzügyi, illetve üzleti vetülete is: ha nagyon sok extra fejlesztéssel, illetve költséggel jár, akkor szót fogunk emelni, de egyelőre nyitottan szállunk be a tárgyalásokba.”

Sokat emlegetik az 1000 lóerős határ elérését, amihez Wolff szerint elég lenne az áramlási és fogyasztási szabályok megváltoztatása. Ez ellen a Mercedesnek semmi kifogása, feltéve, hogy időben értesítik a gyártókat erről, mivel ahogy azt az osztrák csapatvezető is kifejtette, ezzel együtt bizonyos mértékben a motorokat is át kell építeni:

„Vannak érvek az áramlás megnövelése mellett, mindenekelőtt az, hogy erősebbek és hangosabbak lehetnek ettől az erőforrások. Azonban ez azzal jár, hogy a motor egyes részeit, köztük kulcsfontosságúakat is, át kell építeni, szóval minél előbb tudunk róla, annál jobb...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: