DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton bajnokesélyesnek tartja Vettelt

A címvédő meglepődött azon, milyen sok ponttal rendelkezik Sebastian Vettel, és szerinte benne van a pakliban, hogy F1-es bajnoki titulusától az olasz együttes fogja megfosztani.

A 2015-ös Malajziai Nagydíj vasárnapja Sebastian Vettel napja volt, a Ferrari pilótája már második futamán megszerezte első győzelmét új alakulatával, megverve a Mercedes párosát. Ő, Lewis Hamilton és Nico Rosberg sajátították ki az első két forduló összes dobogós helyezését, így lehet, hogy elég szorosan állnak egymás mögött az egyéni világbajnokságban: Hamilton 43 ponttal vezet, Vettel 40 egységgel második, Nico Rosberg pedig 33-mal harmadik. A negyedik helyen álló Felipe Massa már csak 20 ponttal rendelkezik. Lewis Hamiltont meglepte, amikor a sepangi verseny után az állással szembesítették.



„Három ponttal van mögöttem? Tényleg? Wow” – idézi a motorsport.com a 30 éves Mercedes-pilóta reakcióját. „Nos, a sarkunkra kell akkor állnunk, úgy értem, le kell szegnünk a fejünket, és hajtanunk tovább. Természetesen nem számítottunk rá, hogy olyan gyorsak lesznek, amilyenek voltak. De amint az utolsó versenyen elmondtuk, üdvözöljük a harcot. Ez az egész erről szól. Nagyszerű dolog a Ferrarival csatázni, azt kívánom, hogy bárcsak kerék-kerék ellen mentünk volna. Talán majd a következő futamon.”

Amikor arról kérdezték, a futamgyőzelmek mellett a bajnoki címre is fenyegetést jelenthet-e a német, igenlően felelt. „Természetesen komolyan fogjuk venni őt, mert játékban van velünk. Úgy tűnik, újabb lépést tettek meg a hétvégén. A múltban szenvedtek azzal, hogy működésre bírják a gumikat alacsonyabb hőmérsékleten, ez alapján ez egy kedvező pálya volt számukra. Mások talán nem lesznek azok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: