DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso nem irigykedik Vettelre

A McLaren-Honda jelenleg 90 százalékon áll, a maradék 10-et azonban nem lesz könnyű összeszedni, az F1-es csapat és motorpartnere közti kulturális különbségek miatt.

Ami biztos, a pályán még sokára fognak beérni a McLaren-Honda együttműködés gyümölcsei: bár a malajziai időmérő előrelépést hozott, Fernando Alonso és Jenson Button is elismerően nyilatkozott arról, mennyit gyorsult az autó, a versenyen motorhiba miatt Ausztráliával ellentétben egyik MP4-30 sem ért célba. Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója arról beszélt, a közös munka – amelynek végcélja a bajnoki cím – hogyan halad pillanatnyilag.

„Csapatként most 90 %-nál tartunk. Azért maradt még 10 %, mert két nagyon különböző kultúráról van szó, akiknek idő kell, hogy kiegészítsék egymást” – magyarázta az El Pais lapnak a számok nyelvén a francia szakember. Az újság erre példát is felhozott: a jerezi téli teszten a McLaren szerelői kétszer is beindították az autót, mire észrevették, azért nem működik, mert nincsen benne olaj. „A Honda felismerte, hogy több segítségre van szüksége a mi embereink részéről. Nem maga a motor miatt, hanem azért, ami körülveszi.”



Saját kiesése után Fernando Alonsónak azt kellett végignéznie, hogy Sebastian Vettel, utódja a Ferrarinál már második futamán győzelmet szerez a csapattal. A spanyol azonban leszögezte, nem bánja a váltást, és türelmes. „Sok japán új még az F1-ben, de együtt fogunk felnőni. Nagyon boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek. Tudtam, hogy ha újra akarok nyerni, valami másba kell belevágnom, nem próbálni lemásolni azt, amit a Mercedes végzett.”

#

Egyedi külsővel és ajándékokkal is elérhető mostantól a Száguldás és Cirkusz 2014-2015. Az évösszefoglaló-beharangozó könyvet megvásárlóknak Monster Energy csomagot küldünk és egy nyereményjátékban is részt vesznek. További részletek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: