DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Maldonado a pontszerzést célozza meg

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem. Így lehetne összegezni az F1-es Malajziai Nagydíj alakulását a Lotus szempontjából. Romain Grosjean bejutott a Q3-ba, míg Pastor Maldonado nem, egy büntetés folytán mégis egymás mögül rajtolhatnak.

Grosjean ugyanis hiába érte el a 8. legjobb időt az időmérő edzés utolsó etapjában, egy bokszutcai vétség folytán visszasorolták a rajtrács 10. helyére, míg Maldonado a Q2-ben a 12. helyet kaparintotta meg.



„Ezelőtt egy kört sem tettünk még meg a vizes gumikkal az autón, úgyhogy ez egy kisebbfajta felfedező körút volt, de minden rendben ment” – kezdett értékelésébe a francia. „Nem volt könnyű kvali, de a csapat a jó döntéseket hozta. Biztonsági megoldás volt először az extrém esőgumikon kimenni. Aztán a köztes esőgumikra váltottunk, de a rossz időzítés miatt nem tudtuk befejezni a körünket, úgyhogy visszatértem a bokszba. Így csak egy mért kört futottam ilyen körülmények között, de úgy érzem, így is kihoztuk a lehetőségeinkből, amit tudtunk. A verseny maga izgalmasnak ígérkezik. Ez egy hosszú és forró verseny lesz, amely még eső nélkül is komoly próbatételt jelent autónak és pilótának egyaránt. Már alig várom!” 

Csapattársa, Pastor Maldonado valamivel szűkszavúbb volt ugyan, de hasonlóan optimistán értékelte saját helyzetét. „A teljesítményünk megvolt ma ahhoz, hogy bejussunk a Q3-ba, de sajnos az időjárás közbeszólt. Az utolsó próbálkozásomnál kicsit későn hajtottunk pályára, és ezért megbűnhődtünk, de a Q1-ben megmutattuk, hogy jó tempóra vagyunk képesek. Úgy érzem, már most komoly előrelépést tettünk. Az autónk összességében gyors és kiegyensúlyozott, úgyhogy remélhetőleg holnap tudunk javítani néhány pozíciót. A pontszerzést célozzuk meg” – mondta el a venezuelai. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: