DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Szám szerint – Állandó vendégek a dobogón

A 2014-es év egy új rekordot hozott a konyhára: még soha, egyetlen (kétversenyzős) F1-es csapat sem hozott olyan sűrűn dobogós helyezéseket, mint az elmúlt évi Mercedes!

Hamilton és Rosberg összesen 31 alkalommal léphetett fel a pódiumra, a lehetséges 38-ból (19 futamot rendeztek tavaly). Ez éppen 81.6 %-os arány, ami rekord a maga nemében. Tegyünk fel ismét egy újabb „statisztika-szemüveget”, és azon keresztül nézzük most át a Formula-1 történetét, efféle teljesítmények után kutatva.

Az abszolút második és harmadik helyet az ezredforduló utáni évek Ferrari-párosa, Michael Schumacher és Barrichello uralja: 2002-ben és 2004-ben a leggyakrabban a piros szín irányába tolták el a dobogósok feltételezett távoli látképét. Ki más következne utánuk, mint a sport legerősebbnek tartott párosa, Ayrton Senna és Alain Prost, méghozzá a legütőképesebbnek tartott autóval, az 1988-as McLaren Honda turbóval. Ez a szuperpáros a lehetséges esetek 78 %-ban a dobogóra került. 

Érdemes átolvasni ezt a listát, és elidőzni a részleteken, felidézni az eltelt évek legtöbbjét.

sifu_tablazat



Csak az 50 % feletti teljesítményt ábrázoltam, összesen 27 esetet lehetett így megjeleníteni.

A műszaki megbízhatóság fejlődését jól példázza, hogy a hetvenes évekből még egyetlen esetet sem találhatunk, amely megfelelt volna a feltételnek! A nyolcvanas évekből már hat előfordulást, míg a kilencvenes évekből szintén hat esetet lehet megszámolni.

Az ezredfordulót követő évadok többségében (!) találkoztunk már ilyen teljesítménnyel! Voltak olyan évek, mint pl. 2000, 2006 és 2007, amikor több csapat is képes volt a lehetséges eseteknek több mint felénél a pódiumra jutni!

A listában szereplő neveket külön is leszűrtem, most végül azt nézzük meg, ki hányszor szerepelt a fenti táblázatban!

Michael Schumacher

6

Rubens Barrichello

4

Ayrton Senna

4

Alain Prost

4

Sebastian Vettel

3

Mark Webber

3

Nigel Mansell

3

Lewis Hamilton

2

Fernando Alonso

2

Damon Hill

2

Mika Häkkinen

2

David Coulthard

2

Kimi Räikkönen

2

Felipe Massa

2

Nelson Piquet

2

Gerhard Berger

2

Nico Rosberg

1

Riccardo Patrese

1

Jacques Villeneuve

1

Alan Jones

1

Carlos Reutemann

1

Eddie Irvine

1

Niki Lauda

1

Giancarlo Fisichella

1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: