DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Sainz kiképzése befejeződött, éles bevetés következik

Az ifjú spanyol hatnapos tesztelése ugyanis lezárult, legközelebb a 2015-ös F1-es szezon nyitóversenyén áll rajthoz. Felkészültnek érzi magát, és izgatott bemutatkozása előtt.

Utoljára ült az autóban Carlos Sainz Jr. első versenyhétvégéje, az Ausztrál Nagydíj előtt. A fiatal Toro Rosso-pilóta 1:24.191-es körével a nap negyedik legjobb idejét futotta meg, 1,169 másodperccel elmaradva az élen záró Lewis Hamiltontól, és a pályát is szorgalmasan rótta, 132 körig jutott. A nap számára megállással ért véget, mindössze percekkel azelőtt, hogy a tesztet leintették.

„Ez olyan fajta nap volt, amire szükségünk volt, és igazán jól alakult. Azt jelenti, hogy Melbourne-be meglendített önbizalommal érkezhetünk. A délután különösen produktívan alakult, miután néhány nehézségben volt részünk reggel” –kezdte értékelését Sainz, aki egy versenyszimulációt is teljesített. „A szimuláció nagyon jól alakult, és összességében sok kilométert tettünk meg, ami nyilvánvalóan a legfontosabb dolog.”



Sainz, aki az utolsó tesztnapon csapattársának, Max Verstappennek adja át az autót, nem mulasztotta el háláját kinyilvánítani a Toro Rosso irányába. „Köszönet a csapatnak minden erőfeszítéséért ebben a szezon előtti periódusban, mivel hozzásegítettek, hogy sokat tanuljak minden alkalommal, amikor az autóba pattantam. Holnaphoz két hétre részt veszek az első nagydíjamon. Várom, és késznek érzem magam, főleg ez után a teszt után. A kezdet izgatottsággal tölt el.”

A csapat mérnöke, Phil Charles nem tért ki arra, versenyzője mennyire késznek mutatkozott, viszont a napi programba betekintést nyújtott. „Délelőtt néhány adatgyűjtő etapot hajtottunk végre, mielőtt a versenyző szükségleteire váltottuk fókuszunkat. Jó volt Carlos számára, hogy az autóra koncentrálhatott, és arra, hogy beállítások és érzés terén kedvezzen neki.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: