DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen utolsó napjára is szűkszavú maradt

Kimi Raikkönen nem hazudtolta meg magát, és utolsó szezon előtti tesztnapján röviden értékelte munkáját - róla egészen biztosan kijelenthető, hogy nagyon szeretne már Melbourne-ben körözni.

Pedig igazán büszke lehet arra, amit szombaton elért, hiszen két alig több mint két versenytávnak megfelelő kört (136) tett meg a katalán pályán, legjobbja pedig két és fél tizeddel bizonyult gyengébbnek Lewis Hamiltonnál, és a 3. helyen végzett.

„Összességében nem volt rossz tesztünk, miután sikerült egy versenytávot lefutnunk ma. Itt az idő, hogy versenyben mérjük össze magunkat a többiekkel – és szeretném megköszönni a csapatnak, hogy ezen a télen is nagyszerű munkát végzett” – nyilatkozta Raikkönen.



A Ferrari főmérnöke, James Allison ennél bővebben értékelte a csapat napját. „Rengeteg kört sikerült megtennünk ezen a teszten, de amíg nem versenykörülmények között vagyunk, és nem csak a bokszkiállás miatt állunk meg, addig korai kijelenteni, hogy készen állunk Melbourne-re. Boldogak vagyunk, hogy először sikerült egy versenytáv fölé mennünk, ráadásul mindezt komoly megbízhatósággal megspékelve.”

„Elégedett vagyok az elmúlt két nappal, hiszen az autó azt hozta, amit vártunk tőle. Viszont, az európai tesztek mindig más képet mutatnak, mint például Bahrein. Azonban, amit az autó itt megmutatott magából, nagyjából az várható az év legtöbb nagydíján. Amit láthattunk, az egy jól kimunkált versenyautó volt, ezért hasonló eredményeket várunk többi futamon is” – tette hozzá a két éve Kimi Raikkönennel még a Lotusnál együtt dolgozó szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: