DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Olykor kiscsapatokból lesznek a nagyok...

A Williams korábban a Marussiánál dolgozó technikai igazgatója, Pat Symonds arra hívta fel a figyelmet, hogy a világbajnok Benetton és Renault elődje is egy szinte amatőr F1-es kiscsapat volt.

Bár korábban, főként a 2014-es autó használatát megakadályozó vétó kapcsán felmerülhetett, hogy egyes csapatok nem látnák szívesen a Marussiát, illetve utódcsapatát, a Manort, a mezőny egy másik része kifejezetten támogatja a kiscsapat visszatérését. A Ferrari és a McLaren közre is működik ebben, most pedig a Williams technikai igazgatója, Pat Symonds szólalt meg a Manorral kapcsolatban – igaz, belőle a személyes érintettség is beszélhetett, hiszen 2011 és 2013 közt az istálló elődeinél, a Virginnél, illetve a Marussiánál dolgozott.

symonds



„Igazán örülök, hogy úgy tűnik, hogy eljutnak Melbourne-be, úgy gondolom, hogy szükségünk van ilyen csapatokra. 1981-ben én is egy kiscsapatnál kezdtem, a Tolemannél” – emlékezett vissza Symonds. „Voltunk vagy húszan, és nem is igazán tudtuk, hogy mit csinálunk, de a csapat működött, aztán Benetton lett belőle, aztán Renault, aztán pedig Lotus... Ha akkor nem kaptak volna esélyt a kiscsapatok, bizony nagy kár lett volna...”

„Együtt dolgoztam ezekkel a srácokkal, és igazán becsülöm a próbálkozásukat. Igazi régi vágású versenyzők, küzdeni akarnak, nem érdekli őket a politika, csak kint akarnak lenni a pályán, és versenyezni. Ez egy nagyon-nagyon nehéz helyzet, és igazán sokat számítana, ha sikerrel járnának” – mondta a brit szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: