DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Miért nem mond semmit a McLaren Alonsóról?

Annak ellenére, hogy Ron Dennis továbbra is cáfol minden híresztelést a spanyol balesetével kapcsolatban, az F1-es média továbbra sem nyugszik és valós információkat akar.

Aggodalomra semmi ok – legalábbis a felszínen, ugyanis a McLaren egyszerű tesztbalesetnek minősítette a spanyol kicsúszását, ráadásul péntek délután maga Alonso köszönte meg videoüzenetben rajongóinak a támogatást. Az elmúlt egy hét spekuláció-áradata után azt is hihetnénk, hogy egy óriási összeesküvés áldozatai vagyunk és a felvételen egy beöltözött McLaren-munkatárs látható, de a valóság ennél prózaibb – más kérdés, hogy mégsem tudunk semmi konkrétat az esetről.



Nem véletlen tehát, hogy Ron Dennis és a csapat sajtósai bástyákként emelkednek a sajtóhadsereg elé Barcelonában, és a védők egyik tagja már frusztrációjának adott hangot a folyamatos kérdezősködés miatt. „A baleset után kiadtunk egy sajtóközleményt, mellyel az volt a fő célunk, hogy eloszlassuk a médiában keringő téves információkat, melyek az autó problémáit jelölték meg Fernando balesetének okaként” – idézte a csapat munktársát a pitpass.com-on.

„Ami Fernando egészségügyi helyzetét illeti, a McLaren nem fog, mert nem lehet az élére állni a hírek kiadásának, hiszen vannak erre jobban felszerelt és okosabb emberek, mégpedig az orvosai. Annyit mondhatunk, hogy javul az állapota, és reméljük, hamarosan visszatér legjobb formájába. Megértjük, hogy a média szomjazik további információkra, de amint mondtam, minden további a doktorok kezében van, nem pedig Forma-1-es mérnökökében.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: