DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Biogazdász, szakértő, üzletember - hol vagytok, bajnokok?

A ma élő, húsz F1-es világbajnok közül öt versenyzik jelenleg is, de mit csinál Hill, Hakkinen, Prost és a többiek az F1 hőskorából, amikor a fiúk még vért izzadtak a győzelemért?

A maga nyolcvan évével John Surtees a legidősebb, mai napig élő világbajnok. Az 1964-ben, egy Ferrari volánja mögött győzedelmeskedő brit kiváló egészségnek örvend, és amikor kedve szottyan, szívesen ül bele egy-két régi autójába. Élete 2009-ben fordult hatalmasat, amikor kései gyermeke, Henry Surtees mindössze 18 évesen életét vesztette egy brands hatchi F2-es futamon. 2010-ben John megalapította a Henry Surtees Foundationt, és időnkénti autós megjelenésével az alapítvány számára próbál pénzt gyűjteni.

Jackie Stewart legnagyobb sikere a visszavonulás után a saját nevén futó, futamgyőztes csapat volt – később a Jaguar, majd a Williams tanácsadója lett, volt a Rolex nagykövete, a BRDC elnöke, tavaly pedig az is felmerült, hogy a sportág hivatalos kémje lehet, azaz egy cég alkalmazásában dekódolhatja a csapat és pilóta közötti rádióüzeneteket.

Mario Andrettit gyakran látjuk manapság a Forma-1-es paddock környékén ólálkodni. Az 1978-ban bajnoki címet szerzett amerikai leginkább az austini USA Nagydíj promótálásával van elfoglalva, de szívesen segít az Indycarban csapatot működtető fiának, sőt, biztosan kioszt néhány jó tanácsot unokájának, Marco Andrettinek is.



Alan Jones, a mufurc ausztrál sokáig versenyzett még az F1-ből kilépve, újkori szerepvállalása az ausztrál A1GP-csapathoz köthető, manapság pedig kommentátorként dolgozik hazájában.

A 2005-ig a sportág legfiatalabb világbajnoka címet viselő Emerson Fittipaldi sem tud elszakadni az autóversenyzéstől manapság: amellett, hogy cikkeket ír a McLaren és az F1 Racing számára, tavaly ott volt az Endurance-világbajnokság sao paulói zárófutamán, ahol társaival a 21. helyen végzett.

Keke Rosberg ’82-ben szerzett világbajnoki címet, és visszavonulását követően honfitársainak menedzselése volt a legfőbb tevékenysége. Támogatta JJ Lehto és Mika Hakkinen karrierjét is, de fia is ott volt a szárnyai alatt.

Az egykori világbajnokok közül talán Niki Lauda nevét olvashatjuk legtöbbet a hírek között: ott van minden egyes futamon, és míg korábban csak a német RTL szakkomentátoraként tette mindezt, ma a Mercedes F1-es csapatának elnöke. Néhány éve minden pilótához volt egy-két komoly szava, manapság inkább csak a sajátjait védi meg, vagy épp ellenkezőleg: teszi őket helyre egy-egy balul elsült komment vagy manőver után.

Jody Schekter, 1979 világbajnoka jelenleg főállású biogazdász, az angliai Laverstroke Park Farm tulajdonosa. Több, az egészséges életmódról és különféle betegségekről szóló dokumentumfilmben is szerepelt már, legutóbbi terve pedig egy biodinamikusan előállított pezsgőfajta volt.

Nelson Piquet-t fénykorában sem az eszéért szerették, manapság pedig kedvenc elfoglaltsága, hogy nagy közönség előtt csináljon hülyét magából, mint például a tavalyi Brazil Nagydíj díjátadóján. Üzletemberként azonban sikeresnek tekinthető: legnagyobb vállalkozása a teherautók számára GPS-rendszert előállító Autotrac, de más kisebb ügyletei is vannak Brazíliában.

Hogy mit csinál Nigel Mansell? Szabadidejében szívesen látogatja az F1-es Nagydíjakat, nemrég még fiai autóversenyzői karrierjét egyengette, aztán belevágott a használtautó-bizniszbe. Tavaly a család ennek köszönhetően lépett frigyre a Mitsubishivel – az eredmény egy csodaszép kiállítóterem, és szervizközpont lett.

Alain Prost, mindenki Professzora többekhez hasonlóan szorosan a száguldó cirkusz mellett maradt. Noha jól csengő neve nem volt elég arra, hogy fiát a Forma-1-be juttassa, 10 évvel saját csapata, a Prost Grand Prix megszűnése után a Renault nemzetközi nagykövete lett. Ennek köszönhetően aztán egyenes út vezetett a francia gyártó által felkarolt Formula-E-be, ahol jelenleg is az e.dams Renault csapatának vezetője.

Damon Hill visszavonulás utáni legnagyobb sikere valószínűleg az volt, amikor a BRDC elnökeként 2009-ben sikerült megmentenie a Brit Nagydíjat. Az 1996-os bajnok több tévés szereplést követően 2012-ben hivatalosan is a Sky Sports szakértője lett, és mind a mai napig segíti kollégáit hozzáértő kommentárjaival.

1998-ban és 1999-ben Mika Hakkinen második finnként szerzett bajnoki címet, de F1-es visszavonulása után még évekig a DTM-ben próbált szerencsét. Tevékenysége ma a Johnny Walkerhez és a Mercedeshez köti nagykövetként, de fontos szerepet játszik életében fia, Hugo gokartos karrierjének egyengetése is.

Michael Schumacher történetét senkinek sem kell bemutatnunk. Azok után, hogy minden idők egyik legjobbja álmatlanul forgolódott az ágyában három éven keresztül elvonási tünetei miatt, újabb három év alatt sokak szemében lerombolta renoméját. Noha győzni szeretett volna, azt csinálta, amit igazán szeretett: versenyzett. Ez a kiapadhatatlan vágy vitte a franciaországi Meribelbe is 2013. december 30-án, és a világot megrázó szörnyű síbalesetet követően csak hónapokkal később kezdhették el rehabilitációját. Innen is gyors gyógyulást kívánunk neki, és egy emberként reméljük, hogy neve még nagyon sokáig fog ezen a listán szerepelni.

A legfiatalabb élő, de nem versenyző világbajnok Jacques Villeneuve, aki amellett, hogy a Forma-1- után számtalan kategóriában kipróbálta magát a NASCAR-tól kezdve a túraautókon keresztül a hosszútávú versenyzésig, Niki Lauda kései reinkarnációjának is tekinthető, mindenre kiterjedő kommentáradatával. Sokan kutyaütőként emlékeznek rá, de el nem vesztett tehetségét jól mutatja, hogy tavaly indulhatott az FIA Ralikrossz-világbajnokságán, és 19 év után ott volt az Indy 500-on is: a 27. helyről rajtolva a 14. helyen végzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: