DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. június 22. vasárnap
F1

F1-es ritkaság: A McLaren női mérnöke

A mezőny csapatainak vezetőségében egyre több nőt találni – gondoljunk csak Monisha Kaltenbornra vagy Claire Williamsre –, Susie Wolff már tartalékversenyzővé lépett elő, a mérnökök között azonban továbbra is csak elvétve botlunk a gyengébbik nem képviselőibe. Egyiküket a McLarennél találhatjuk.

Bernadette Collins szokatlan módon nem álmodozott gyerekkora óta arról, hogy egyszer a Formula-1-ben fog dolgozni: mindössze egyetemi évei alatt ismerkedett meg a motorsporttal, amikor egy olyan projekthez csatlakozott az észak-írországi, belfasti Queen’s University gépészmérnök-hallgatójaként, amelynek neve Magyarországon is ismerősen cseng.

„Igazából akkor fedeztem fel a motorsportot, amikor a Formula Student programban vettem részt, ahol versenyautót kellett terveznünk és megépítenünk” – idézi Collinst az auto123.com oldal. „A McLaren állását az egyetem gépészmérnöki karán hirdették meg. Interjúk sorozatán és értékelő központon vettem részt, aztán egy pozíciót ajánlottak pályakezdőként.”



„A munkánk során kreatívnak kell lennünk, és tervezési kihívásokat kell leküzdenünk. Nem olajos szerkezeteket szerelünk össze egy műhelyben, mint a régi sztereotípiákban. Nálunk vannak néhányan az iparág legjobb mérnökei közül. Hogy férfi vagy nő végzi a munkát, nem igazán számít.” Erről Collins olyannyira meg van győződve, hogy fel sem tűnt eddig neki, a nők mennyire kisebbséget alkotnak. „Sosem vettem észre igazán. A nők száma a mérnöki pályákon és motorsportban folyamatosan emelkedik. Ez egy munka, azért vagyok itt, hogy elvégezzem.”

Tavaly óta Jenson Button teljesítménymérnökeként dolgozik, a 2009-es világbajnok is elismerően beszélt róla. „Ő ír, ezért néhány szavát nem könnyű megérteni. Fel kell tekernem a rádióm hangerejét, mivel lágyan beszél” – mondta a Sky Sportsnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: