DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Grosjean: A Lotus tanult az idei hibákból

Romain Grosjean a 2013-as F1-es szezonban összesen hatszor állt a pódiumon, és az idény utolsó harmadában a Lotus gyakorlatilag már a 2-3. erőt képviselte a mezőnyben a Red Bull mögött. Ehhez képest idén egyszer sem tudtak beférkőzni a top6-ba, ám a francia pilóta szerint tanultak hibáikból, és jövőre jóval erősebben térhetnek vissza.

„Az idei autónk elég rosszul sikerült, ezzel mindenki pontosan tisztában van” – kezdte egy ténymegállapítással az autosport.com-on megszólaltatott Grosjean. „Ha visszatekintünk 2013-ra, ott szerintem magasabbra ugrottunk, mint ahogyan az normál esetben lehetséges lett volna. Ha a szezon utolsó hat futamáról kivettük volna a Red Bullokat, akkor szinte az összes versenyt mi nyertük volna, és azzal a költségvetéssel, amiből mi gazdálkodunk, ez egészen rendkívüli lett volna” – mutatott rá a francia, hogy maga a visszaesés ténye nem volt meglepő az idei év tekintetében, inkább csak annak a mértéke.

„Az idei évet azzal a tudattal kezdtek el, hogy a szélcsatornában mért adataink nagyon kecsegtetőek, és abban a hitben voltunk, hogy jócskán néhány másik csapat előtt járunk. Aztán elmentünk az első tesztre, és láttuk, hogy valami nem jó az autóval. De most legalább tudjuk, hogy mire kell figyelnünk a jövő évi autónál, mi az, ami fontos, és mi az, ami nem. Én már láttam is az autót, és nagyon szépen fest. Tanultunk a hibáinkból, és minden, amit idén megtanultunk, a segítségünkre lesz jövőre. Persze nehéz visszatérni a csúcs közelébe egy nehéz év után, de közeledünk” – fogalmazott Grosjean, aki az elmúlt hétvégén a Bajnokok Tornáján szerepelt, de nem sikerült megvédenie címét.



A 28 éves pilóta emellett azt is elárulta, a Lotusnak időbe tellett, mire igazán visszatért az életbe a korábban Enstone-ban működő Renault-gyár maradványaira építve. „Úgy gondolom, hogy még mindig van bennünk potenciál, de ha lenne három vagy öt igazi kulcsemberünk a gyárban, az egy előrelépést jelenthetne. A másik dolog, hogy amikor néhány emberünk elment, fiatalokkal kellett őket pótolnunk, és nekik időre volt szükségük, mire beletanultak új munkakörükbe.”

„Ez már nem ugyanaz a csapat, mint 2005-ben és 2006-ban volt, mert azóta kisebbek lettünk. De szerintem még így is tudunk olyan autót gyártani, amivel dobogós helyezéseket lehet elérni, és mondjuk úgy a 4-5. helyre odaérni a konstruktőri bajnokságban, talán még a Williamst is megszorongatva” – próbálta a realitások talaján maradva belőni jövő évi céljait Grosjean, aki a Renault-motorok Mercedes-erőforrásokra való lecserélésétől is sokat remél. 

„Az megváltoztatja kicsit az egész egyenletet, és mint tudjuk, a legjobb erőforrás fog bekerülni az autónkba. Tudjuk róla, hogy jól működik, és hogy jobb, mint az előző motorjaink voltak. Remélhetőleg az autónk is elég jó lesz hozzá” – tekintett bizakodóan a jövőbe Romain Grosjean. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: