DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 28. hétfő
F1

Alonso: Nehéz öt év után otthagyni a Ferrarit

A kétszeres világbajnok spanyol versenyző jövőre már nem húzza magára a maranellóiak vörös kezeslábasát, és nehéz döntésnek tartja, hogy el kellett hagynia volt csapatát.

A bejelentés még mindig várat magára – mármint hogy Alonso a McLarenhez szerződik – , de az már Abu Dhabiban biztossá vált, hogy a spanyol öt év és szerény sikerek után otthagyja a Ferrari csapatát. Korábbi kijelentései szerint nem csak az istálló harcképtelensége (1993 óta idén először zártak egy szezont győzelem nélkül), hanem a csapaton belüli átalakítások miatt is döntött a távozás mellett.



„Nagyon nehéz bezárni az ajtót magam mögött, és tudni azt, hogy jövőre már nem a Ferrari vörös színeiben versenyzem majd” – mondta a 33 éves pilóta. „Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de úgy vélem, Felipe számára hasonló lehetett a szituáció tavaly, miután hosszú időt követően búcsút intet a csapatnak.”

„De hiányoznak a dobogós ünneplések, a győzelmek, a pezsgő íze, a bajnoki címek, és úgy gondolom, hogy az új projekt egy kicsit közelebb hoznak majd ezekhez. Talán nem a következő évben, de hosszú távon egészen biztosan így lesz.”

Alonso szerint minden csapatnak nehéz lesz majd letaszítania a trónról a Mercedest, és reméli, hogy jövőre többre viszi majd az idei két dobogós helyezésnél. „Azt gondolom, hogy azzal az előnnyel, ami a Mercedesnek van, nehéz lesz a riválisoknak mit kezdeni. Ennek ellenére jobb helyezéseket, jó csatákat és összességében jobb teljesítményt várok, mint amilyen az idei volt” – tette hozzá a harminckétszeres futamgyőztes, aki nemrég azt mondta, hogy nem tartja kizártnak a visszatérést Maranellóba.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: