DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Williams célja: Erőből futamokat nyerni

Az elmúlt évtized legsikeresebb szezonját követően a Williams emelné a tétet: 2015-ben már a futamgyőzelem a grove-i F1-es istálló célja, méghozzá erőből, nem a szerencsének köszönhetően.

A Williams hosszú évek mélyrepülése után tért vissza idén a Formula-1 élcsapatai közé. A grove-i istálló a bajnokság harmadik helyén zárt, ilyen jó szereplésre 2003 óta nem volt példa, sőt az elmúlt három évben kétszer is előfordult, hogy mindössze öt pontot tudtak szerezni a teljes idényben – idén minden egyes futamon több egységet gyűjtöttek.

Claire Williams helyettes csapatfőnökkel a Reuters készített interjút, melyben azt kérdezték, hogy visszatért-e a régi Williams. „Nem, ez olyan, mint egy új Williams” – felelte Sir Frank lánya. „Nem arról van szó, hogy nem szerettem a régi Williamst... De úgy gondolom, hogy éveken át nagyon statikusak voltunk, leragadtunk egy helyben, a csapat nem igazán tudta, hogy mi történik...”

Massa_Int_2_1



A kiváló szakemberek érkezése és a Mercedes-motor megszerzése mellett Claire Williams szerint a Martini-szerződésnek is nagy szerepe volt a fellendülésen: „Azt hiszem, mentálisan és kulturálisan ez is nagy szerepet játszott, egy új, fényes, friss jövőt hozott a csapatnak. Ez az új generációról szól, és arról, hogy megpróbáljuk a dicsőséges napokat visszahozni, ám egy kissé más úton. Nagyon izgalmas dolog ez, egyetlen olyan beszélgetést sem hallottam, melyben az hangzott volna el, hogy ez csak a szerencse eredménye. Ez egy új út, egy új kezdet a csapat számára.”

A csapat idén kilenc dobogót szerzett, ők voltak az egyetlen csapat, mely a Mercedest le tudta taszítani a pole-ból, Felipe Massa pedig a győzelemért harcolhatott az évadzárón. A következő feladat egyértelmű: meg is kell szerezni azt a győzelmet. Claire Williams hisz abban, hogy ez jövőre már sikerülhet, méghozzá erőből, s nem a szerencsének köszönhetően:

Bottas_2014

„Ez a következő lépés, egyúttal a legnehezebb. Jövőre közelebb kell kerülnünk a Mercedeshez, futamokat nyerni és felvenni a versenyt velük. Az most a feladatunk, hogy kihívás elé állítsuk őket, és győzelmeket vegyünk el tőlük, s ezt is akarjuk tenni. Mégpedig nem szerencsével, hanem azért, mert mi vagyunk a gyorsabbak” – mondta Claire Williams, aki azt is elárulta, hogy egyre több szponzor bukkan fel Grove-ban, ráadásul olyanok is, akik a fiatalokat célozzák, ami jól mutatja, hogy a Williams már nem a múlt csapata:

„Igazán fellendült a dolog, az emberek részei akarnak lenni ennek. Sok nagyon pozitív beszélgetést folytattunk... A siker sikert szül, nemde? Ez már nem csak egy olyan csapat, mely nagyon sikeres volt a kilencvenes években, hanem egyúttal egy olyan is, melynek jövője van.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: