DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Lewis Hamilton a 2014-es szezon világbajnoka

A Mercedes pilótáinak egész szezonon át tartó csatájából Lewis Hamilton került ki győztesen: ő lett 2014 világbajnoka, a tizenhatodik versenyző, aki másodszor is felülhet az F1 trónjára.

Bár a riválisok szurkolói egy ideig még bizakodtak, tulajdonképpen a téli tesztszezon első napjától kezdve egyértelmű volt az a Mercedes-fölény, ami később az egész idei évet jellemezte. Az Ezüst Nyilak túlzás nélkül állíthatjuk, fényévekkel a mezőny előtt jártak, s a kezdeti hátrány ledolgozhatatlannak bizonyult a többiek számára. Az Ausztrál Nagydíj rajtjához Hamilton és Rosberg abszolút esélyesként állhatott oda, s az eredmény csak megerősítette az előzetes várakozásokat.

A Mercedes ugyanis épp olyan fölényben volt Melbourne-ben, ahogy azt a téli tesztek alapján várhattuk, bár Hamilton számára nagyon rosszul kezdődött az év, hiszen autója közvetlenül a rajt után megadta magát, így azonnal 25 pont hátrányba került Rosberggel szemben. Négy verseny kellett ahhoz, hogy ledolgozza önhibáján kívül összeszedett lemaradását, hiszen hiába nyerte a következő négy futamot zsinórban, Rosberg minden alkalommal második lett, így hétpontonként tudott csak egyre közelebb és közelebb kerülni csapattársához.

hamilton_rosberg_d



Malajziában és Kínában Hamilton valóságos erődemonstrációt tartott Rosberg (és a teljes mezőny) felett, Bahreinben és Spanyolországban viszont csapattársa komoly küzdelemre kényszerítette őt. Az első európai futam, Barcelona után már a brit térfelén pattogott a labda, ám a Monacói Nagydíj nem sikerült jól a számára. Rosberg emlékezetes időmérős kicsúszása után lemaradt a pole-pozícióról, a futamon pedig a látásával adódtak problémák, így végül a második hely megtartásának is örülnie kellett. Az előny ismét Rosberg kezébe került.

Ezzel kezdődött meg Hamilton hosszú balszerencse-sorozata, mely egész nyáron végigkísérte – s emellett ő maga sem teljesített hibátlanul. Kanadában mindkét Mercedes hűtési problémákkal szembesült, s kettejük közül Hamilton húzta a rövidebbet: míg csapattársa a 2. helyen célba tudta vinni autóját, a brit kénytelen volt feladni a futamot, így hátránya 22 pontra nőtt. Ausztriában ő hibázott az időmérőn, s bár a versenyen különösebb gond nélkül fel tudott jönni a mezőny közepéből, lemaradása ekkor már minden korábbinál nagyobb, 29 egység volt.

rosberg_hamilton_d

A Brit Nagydíj időmérőjét Hamilton ismét elrontotta, ezúttal a felszáradó pálya állapotát mérte fel rosszul, így csak a harmadik sorból indulhatott. Hamar átvágott a mezőnyön, és ekkor, az idény során először a szerencse is mellé állt: ezúttal Rosberg esett ki műszaki hiba miatt, így Hamilton hátránya egycsapásra szinte elolvadt. Hazai versenyét megnyerve csapattársa otthonában vehette volna át a vezetést a bajnokságban, ám jött egy újabb elrontott időmérő, ezúttal műszaki hiba miatt, így Rosberg ismét ellenfél nélkül győzött, miközben Hamiltonnak a harmadik helyre sikerült előreverekednie magát.

A nyári szünet előtti utolsó futam, a Magyar Nagydíj időmérőjén úgy tűnt, a Hamiltont sújtó csapássorozat sosem fog véget érni. Aztán a nedves pályán induló futamon korán bejött a safety car, ami felborította az enélkül valószínűleg újabb sima győzelmet arató Rosberg taktikáját. A német kiesett a ritmusból, Hamilton pedig (a legtöbbek számára teljesen érthető módon) nem engedte el maga mellett a más stratégián lévő riválisát, így a bokszból rajtolva verte meg Rosberget.

A szünet után Belgiumban aztán következett a bajnokság egyik legemlékezetesebb eseménye: a második kör elején Rosberg egy nagyon merész előzési manőver során nekiment Hamiltonnak, a brit defektet kapott, autója megsérült, s végül fel is adta a futamot. Rosberg a második lett, így Hamilton hátránya ismét 29 pontra nőtt.

hamilton_rosberg_spa_D

Ezután viszont következett a nagy őszi hadjárat, mely a bajnoki címet jelentette Hamilton számára. A brit zsinórban ötször győzött: Monzában hibába kergette Rosberget, Szingapúrban csapattársa műszaki hibája miatt nem volt ellenfele, Japánban az esőben előzte a németet, Oroszországban Rosberg elfékezése után ismét simán nyert, majd Austinban újra előzéssel vívta ki a győzelmet. A 29 pontos hátrányból 24 pont előny lett ezzel, öt verseny alatt 53 pontot vert Rosbergre, de a dupla pontok miatt már ekkor biztos volt, hogy a szezonzáróra marad a döntés.

Brazíliában aztán véget ért a sorozat, Rosberg a sorozatos vereségek után megrázta magát, és az egész hétvégén domináns teljesítményt nyújtva legyőzte Hamiltont. A brit így 17 pontos előnnyel érkezett az idényzáróra, karrierje során negyedszer utazhatott úgy a szezon utolsó versenyére, hogy esélye van a bajnoki címre, ebből harmadszor listavezetőként.

2007-ben abszolút favoritként elbukta a címet Brazíliában, 2008-ban viszont egy örökre emlékezetes utolsó kanyaros előzéssel megszerezte a bajnokságot. 2010-ben nem volt igazi esélye a győzelemre, nem is jött össze neki. Egy vereség, egy győzelem, egy vereség... A sorminta folytatódott: 2014-ben Lewis Hamilton megszerezte karrierje második világbajnoki címét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: